Észak felé: ott a Tátra

Akt.:
Észak felé: ott a Tátra
Észak felé: ott a Tátra - © Fotó: Molnár István
Borsod-Abaúj-Zemplén – Riportsorozat a Bükkben, a Bükkről: az első utunk a Majális-parkon keresztül Ortástetőre vezetett.

Reggel kilenc óra. Hétköznap. A telefon plusz négy fokot mutat, az ég kékellik mint a búzavirág. Érkezik a megállóba az 1-es járat. Még félig sincs, lehet választani ülőhelyet is. Suhannak az épületek, a sétáló, igyekvő emberek. Végállomás. Hallom, ahogyan mögöttem zúg a Szinva, de a másik irányba indulok, a családi házak előtt. Tábla jelzi, hogy előrefelé található a vadaspark, odébb a Z (zöld) jelzés. Ez a támpont, ezen kell menni. Bebarnult, a télen már túl lévő avar, de a fák még majdnem kopaszak, szlovák rendszámú autó előz, csak a sofőrt látom, hogy van-e más, azt nem, túl gyors a jármű.

Szellembetegek és -orvosok

Ösvények balra, de inkább maradok a bitumenen. Hiányos a szegély, míg odébb töredezett. Nem sietek, beleerősít a szél, egy nagy és hűvös löketet érzek a homlokomon, azonnal benyúlok a sapkáért a hátizsákba. Az egykori szanatórium üdvözöl, csendesen, méteres gazzal, rozsdás kerítéssel. Szellembetegek beszélgetnek szellem­orvosokkal, magas, hosszú évek óta nem használt reflektorok szemlélik a gyomos teniszpályákat. Ötven méterrel előrébb közmunkások söprik az út szélét, amonnan egy volt árus bódé (Ajándék, Játék, Édesség – a felirat) kacsingat, a volt buszmegállón keresztül. A kézipálya áll rendületlenül a kapukkal, gyűrű nélküli kosárlabdapalánkok szemeznek egymással.

A hatvanas éveket idézők, tégla illemhelyek, ajtótlanok, tárt karokkal hívogatnak, a beton nagyszínpad tanúja volt már sok tucatnyi majálisnak. Innen egyenes az út az állatok parkjáig, ismét mutatja magát a Z-jelzés, az ott lévő villanypóznán fekete szám, 39. Balra letekintve a völgybe az erdészlak teteje tűnik elő, felette a felhők húznak bele, tempósan haladnak keletnek.

Fehérlő kavicsok, kisvonat

Fiatal pár, két aprósággal lépeget a ZOO bejárata felé, a balra található büfé zárva, nincs eladó, se vevő. Kilenc óra ötven. Az út sáros, teherautó hullámos abroncsainak nyomai tükröződnek vissza, láb­ujjhegyen középen, az apró köveken lépkedek. Morajlik a szél a fák között, hol távoli a dübörgés, hol meg közeli, szinte már simogat. Nénike jön szembe, olyan hatvanöt lehet, nordic walkingozik, de csak a kezei vannak felhúzva, botok nincsenek nála. Köszönök. Ő is. Így illik. Mohák terpeszkednek némelyik tölgy tövében, rikító a zöld. Kerítés, vége a parknak, belül egy munkás pakol szénát villájával. Ismét ott a jel, hogy merre kell menni, mit kell követni, látható, másfél méterre a föld felett. A lombkoronák hajolnak egybe, korbácsként ütik a másikat, amikor összeérnek, alagútnak tűnik az út. Címke nélküli ásványvizes palack kandikál ki egy levél alól, tőle két lépésre egy sörösdoboz és egy szétszaggatott csokoládés papír mutatja magát. Úgy érzem, az elinduláshoz képest három-négy fokot emelkedett a hőmérséklet. Nagyjából két és fél kilométert tettem meg, amikor nagyobb pocsolyát kell kikerülni, aztán egy halmot, amit vaddisznó túrhatott. A hátizsákom mögött elindulnak az első izzadtságcseppek, holott teljesen sima az út, se emelkedő, se lejtő, kerékpárral is teljesíthető. Tíz harminc. Jobbra sárga festés, arra Pereces, balra többmá­zsányi fehérlő kavics követel magának figyelmet a sín mellett. Eddig jár a kisvonat, ha jár. Ortástető. Innen csupán öt perc a rét.

Leindulok egy kis dombon, nem veszem észre, hogy mély az agyag, öt lépés után húsz-húsz dekával nehezebbek a bakancsaim. Leérek, egy bottal lekaparom a sarat. Még kikerülök pár fát, és elém tárul a tér. Tűzgyújtó helyek foltokban, kortyolok hármat a narancsleves üvegemből. Maratonba kezd a szél, szükség van a dzsekire. Megigazítom a süsüt, elnézek északra, ahol fehérlenek a Tátra csúcsai. Egy perc nyugalom, feltöltődve indulok vissza…

– Molnár István –

 

Tennivalók, tudnivalók

– Vásároljunk egy részletes Bükk térképet (nem muszáj könyv, elég egy összehajthatós, amely pár száz forint).– Minden alkalommal tervezzük meg, hogy honnan indulunk és hová szeretnénk megérkezni.

– Azt is gondoljuk át, hogy hogyan szeretnénk eljutni a kiinduló helyre (gépkocsi, autóbusz, egyéb), és hogy a végpontról hogyan indulunk vissza.

– Az indulási napot megelőzően, vagy aznap reggel nézzük meg az időjárás-jelentést (omsz, időkép, freemeteo, illetve egyéb honlapokon vagy újságban).

– Mindenképpen legyen a hátizsákban: fejenként 1,5–2 liter víz, egy-két szendvics, gyümölcs, esőkabát, kés, némi készpénz, esetleg gyufa és sebtapasz.

– Az időjárás függvényében válasszuk ki az öltözéket, de ajánlott: zárt bakancs (még nyáron is), hosszú nadrág, réteges öltözet (két-három, télen még több réteg).

– Vigyünk magunkkal feltöltött telefont, annak ellenére, hogy a Bükk egyes részein nincs térerő, nem tudjuk használni.

– Semmiképpen se tegyük: ne térjünk le a jelölt turistaútról (esetleg akkor, ha már egy ideje túrázunk, ismerjük az adott erdőrészt, illetve a térképjelöléseket, földutak, egyéb utak jelzéseit), ne szedjünk virágot, ne kiabáljunk, ne szemeteljünk az erdőben.


Miért indítjuk útjára?

Lapunk úgy gondolja, hogy sok értéke van Miskolcnak, ezek közé tartozik a Bükk is. Ezen sorozatnak elsősorban az a célja, hogy minél többen, minél jobban megismerjék a bennünket körülvevő tájat és kedvet kapjanak ahhoz, hogy eltöltsenek néhány (vagy több) órát a természetben. Időszakonként egy riporttal jelentkezünk, kollégánk leírja, hogy mit tapasztalt, mit látott az adott túraútvonalat bejárva.