Épületgépész nap sok-sok érdeklődő diákkal Miskolcon

Akt.:
A szakmai napon
A szakmai napon - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A BOKIK, valamint a PM-Energo Kft. kiállítással egybekötött interaktív szakmabemutatót szervezett a cég telephelyén pénteken, leginkább pályaválasztás előtt álló diákoknak.

– Fontos, hogy a 7.-es, 8.-os diákok már képet kapjanak arról, hogy milyen szakmák, milyen lehetőségek vannak – fogalmazott érdeklődésünkre Kovács Gabriella, aki gyakorlati oktatásvezető a Miskolci Szakképzési Centrum Kós Károly Építőipari Szakgimnáziumában.


– Jó döntést tudjanak hozni a pályaválasztás előtt. Nálunk a nyári gyakorlatok kapcsán szoktak a PM-Energóhoz jönni a diákjaink, illetve a végzőseink év közben is jöhetnek gyakorlatra.

Mindenki érdekét szolgálja

Petercsák Máté, a PM-Energo Kft. ügyvezetője mint házigazda vett részt az eseményen.

– Elsősorban utánpótlás­képzés miatt fontos egy-egy ilyen esemény az életünkben – mondta. – Szakemberhiány van, ezt szeretnék pótolni, másrészt a szakképzés, az oktatás erősítése. Ez a kettő mindenkinek az érdekét szolgálja, ezért indultunk el ebben.


Két éve vannak benne, eredmények vannak, nem is kicsik – erről is beszélt az ügyvezető, aki szerint a nyári szakmai gyakorlatok is jól sikerültek. Ráadásul a Szakma Kiváló Tanulója versenyen országos 3. helyet is elértek tavaly és az idén sem adnák alább.

– Egyre több megkeresés érkezik hozzánk a szakmai utánpótláshiány miatt. Emiatt egyre több programot szervezünk immár négy éve – erről már Klein Zsuzsanna, a BOKIK pályaorientációs tanácsadója beszélt. – Ez az Épületgépész nap második alkalommal került megrendezésre.


Megtudtuk, hogy a telephelyre érkezett diákok utazását a kamara finanszírozta. Idén három turnus volt, közel 100 gyerek jelent meg a PM-Energónál.

Juhász-Léhi István


Jó, hogy interaktív

Rácz Bence Harsányból érkezett: „Megnéztük, milyen szakmák vannak, engem a hegesztő és a burkoló érdekel. Az Andrássyban a gyártósori gépész szak keltette fel a figyelmemet, míg a MIOK-ban a hegesztő. Ahogy tudom, Németországban hegesztőként jól lehet keresni, míg az Andrássyból a Bosch-ba lehet menni.”

Czinegéné Makán Beáta, a harsányi Hunyadi János Általános Iskolában osztályfőnök: „Egész évben próbáltam minden hasonló rendezvényre elvinni a gyerekeket, ez volt a véghajrá a pályaválasztás előtt. Nagyon jó, hogy interaktív mindez, nagyon örültek a gyerekek is.”