A térség kedvelt sulija az Eötvös Gimnázium

Tiszaújváros – Minden eddiginél több általános iskolás – 227 diák – jelentkezett a felvételire a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégiumban.

A fiatalok többsége ebbe az iskolába szeretne járni a jövőben, ám olyanok is voltak, akik más intézménybe jelentkeztek. „Én Debrecenbe, egy építőipari szakközépiskolába jelentkeztem – mondta Bartha Áron. –, de mindenképp itt akartam megírni, hogy ne kelljen utazgatni.

Míg a diákok a tesztet írták, a szülők az előtérben várakoztak. „Nekünk ez az iskola van a legközelebb – mondta el az iskolaválasztás egyik szempontját Falucskainé Kósa Ilona. – A gyermek cukorbeteg, és nem szeretnénk, ha Miskolcra járna, személy szerint nekem ez a legfőbb indok”.

Az első 45 percben a magyar feladatlapot töltötték ki, erre még azt mondták a nebulók, hogy nem volt túl nehéz, de a matek sokakat nagyobb erőpróba elé állított…

– ÉM –








hirdetés




hirdet�s