Esőben is szívesen piknikeztek Miskolcon

Akt.:
Pályaorientációs piknik.
Pályaorientációs piknik. - © Fotó: Vajda János
Miskolc – Múlt pénteken az Avasi kilátó mellett Pályaorientációs pikniket tartottak.

Idén először, hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az interaktív, kötetlen, majálishangulatú eseményt a Debreczeni Márton Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola. Május 25-én délelőtt az Avasi kilátó melletti parkban, több mint kétszázötven általános iskoláskorú gyermek kóstolhatott bele élményszerűen az intézmény által oktatott szakmákba és a középiskolai életbe, amely előszobája a végleges pályaválasztásnak.

img_6952_650

Élménypedagógiai módszerekkel

„A programot az Oktatási Hivatallal és a Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda vezetőségével közösen találtuk ki, és azért neveztük el Pályaorientációs pikniknek, mert élménypedagógiai elemeken keresztül próbáltuk a gyerekekkel kicsit „megkóstoltatni” a szakmákat. Életkori sajátosságaikból adódóan itt még játékosan lehet csak felkelteni az érdeklődést, azt gondoltuk, hogy egy szabadtéri piknik erre a legjobb alkalom. Sajnos ezt az időjárás kicsit most felülírta – adta értésünkre Sikoparija Lujza, a szervező gimnázium pályaorientációért felelős munkatársa. A kilátó védelmet nyújtott a legtöbb programelem számára, amelyekről Tóth Lászlóné igazgatónő mondott pár szót.

img_6975_650

A virágkötészet a legnépszerűbb

„Természetközeli környezetben szerettünk volna lenni, ezért jöttünk ki az Avasi kilátóhoz – mondta. – Fontosnak tartottuk az erdőhöz hasonló terepet, mert például itt vannak az Északerdő Zrt. erdészeti szakmunkásai, akik motorfűrészeiket mutatják be. Emellett a traktorvezetés kipróbálására is lehetőséget szerettünk volna adni. A pék szakmánál kalácsot fonhatnak, süteményt tölthetnek és tésztából különféle szobrokat építhetnek a gyerekek. Nagyon népszerű most a virágkötészet. Hoztunk ki begóniát, amit feldíszíthetnek és becsomagolhatnak. Ezenkívül miniüvegházat készíthetnek, ahol elültethetnek egy pálmát és hazavihetik. A borsodi iskolai csoportok számára a Szakmafutam elnevezésű program áll még rendelkezésre, ahol egyébként tíz állomáson keresztül ismerhetik meg a szakmák sajátosságait és ennek kapcsán egy kvízbe is benevezhetnek. Kiegészítésképpen a Drogambulancia Alapítvány információs játékán vehetnek részt. Az alsósok pedig puzzle-lal játszhatnak.”

img_6950_650

Jelkép: „szakmaburger”

„Ebédre mindenki megkóstolhatta a rendezvény jelképét, a különféle szakmák együttműködésével készült szakmaburgert, amihez a zsemlét a pékek, a hamburgerhúst a húsipari termékgyártók, az uborkát a kertészek, a savanyú káposztát a tartósítóipari szakmunkások, a sült krumplit a mezőgazdasági dolgozók biztosították. Az ásványvíz pedig a szikvízipari termékgyártással áll kapcsolatban” – tudtuk meg az igazgatónőtől.

-Detzky Anna-