Kék hírek

2019.06.25. 12:00

Még a plébániából is lopott a fiatalkorú

Mindent elemelt a gyanúsított, ami a keze ügyébe került.

Illusztráció

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája lopás miatt indult büntetőügyben rendelte el a letartóztatását annak a fiatalkorú gyanúsítottnak, aki a gyanú szerint 2019 januárjától egészen júniusig Köröm község több lakóházába – az ajtó felfeszítésével – betört, és ahonnan válogatás nélkül hozta el a legkülönfélébb tárgyakat. A tolvaj főként ékszereket, élelmiszereket, műszaki cikkeket lopott, de az is előfordult, hogy horgászbotot szerzett az ingatlanokból. Több alkalommal a helyi plébániát sem kímélve feltörte annak mellék­épületét, és onnan tűzifát, valamint fejszét hozott el.

Félmilliós kár

A gyanúsított cselekményével körülbelül félmillió forintos kárt okozott a sértetteknek, melynek csak egy része térült meg az eddigi nyomozás során. A bíróság álláspontja szerint figyelemmel arra a körülményre, hogy a bűncselekményeket sorozatban, hosszú időn át, csaknem fél éven keresztül követte el, feltehető, hogy a gyanúsított a szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el, vagy a várható büntetéstől félve elrejtőzne a hatóság elől. A bíróság ezért a gyanúsított letartóztatását rendelte el július 24-ig, melyet életkora miatt javítóintézetben hajtanak végre. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában