Magyarország

2011.09.29. 16:13

Elásott emberek - Rokonok lehettek a csepeli erdőben elásott áldozatok

Budapest, 2011. szeptember 29., csütörtök (MTI) - Az MTI Hírcentrum információi szerint rokonok lehettek a csepeli erdőben elásott áldozatok.

Budapest, 2011. szeptember 29., csütörtök (MTI) - Az MTI Hírcentrum információi szerint rokonok lehettek a csepeli erdőben elásott áldozatok.

 

Úgy tudni, hogy a DNS-vizsgálatok elsődleges megállapításai ezt igazolják, a vizsgálatok azonban még nem fejeződtek be.

A csütörtöki Borsban megjelent cikk szerint egy család négy tagját ölték meg. A bulvárlap értesülése szerint egy házaspárt, az ő fiukat és annak élettársát ölték meg.

Az ügyben emberöléssel három embert gyanúsít a rendőrség. Az eljárásban a Nemzeti Nyomozó Iroda augusztus közepén azt közölte: három ügyben vizsgálódnak, s valamennyi a Csepel-sziget egy bizonyos területéhez kapcsolódik. "Személy elleni erőszakos bűncselekményekről van szó, és személyi összefüggés is van köztük, ugyanakkor egyelőre külön ügyként kezelik azokat" - mondta akkor Deme Tamás őrnagy.

Az első eljárás egy rablás, amelynek három gyanúsítottja van, a második az augusztus 11-én kihantolt négy holttest ügye, a harmadik pedig egy diósdi férfi meggyilkolása, a holttestét még nem találták meg. Ebben az emberölési ügyben, a diósdi férfi egy évvel ezelőtti meggyilkolásával gyanúsították meg B. Zsoltot, Cs. Jánost és B. Dragan 38 éves szerb állampolgárt. Őt az NNI tájékoztatása szerint ujjlenyomat alapján sikerült azonosítani.

A holttesteket augusztus elején találták meg az erdőben. Az ügynek hét gyanúsítottja van, közülük négyen vannak előzetes letartóztatásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!