Értékelték a miskolci mosolyokat

Akt.:
Barna Lacy és kolléganője a Diósgyőri vár képviseletében: ketten a szép számú díjazott közül
Barna Lacy és kolléganője a Diósgyőri vár képviseletében: ketten a szép számú díjazott közül - © Fotó: Ádám jános
Miskolc – A Miskolci Mosolyprogram első évét értékelték a városházán.

Régóta tudott dolog, hogy a vendég szívesebben tér vissza egy olyan vendéglátóhelyre vagy üzletbe, ahol mosollyal fogadták. Ezt kihasználandó indította útjára tavaly a MIDMAR Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Kft. a mosolyprogramot.

Öt kategóriában

A cél az volt, hogy a miskolci szolgáltatók között megtalálják a legjobbakat, akik a vendégvárásban az élen járnak, akik miatt visszatér a vendég a városba. Miskolcon közel 30 szolgáltató majdnem 100 munkatársa csatlakozott a kezdeményezéshez, vállalva az arcát, a munkája minőségét, a megmérettetést.

A programot a városházán értékelték, ahol Nagy Júlia, a MIDMAR ügyvezetője elmondta, a vendégek pontozhatták a programban részt vevőket, emellett tréningeket, workshopokat rendeztek és próbavásárlásokat is tartottak a szolgáltatóknál. Ezek értékelése alapján állt össze egy végleges rangsor, ami alapján öt kategóriában – felszolgálók, ügyfélkapcsolati munkatársak, recepciós kollégák, eladók és jegypénztárosok – adtak át elismeréseket.

Fotók: Ádám János Fotók: Ádám János ©

– Pont jókor indult el ez a program, mert van miért mosolyogni Miskolcon – mondta Kiss János, a város alpolgármestere. A turizmus mélypontja után ugyanis az elmúlt évek munkájának köszönhetően dinamikusan fejlődik Miskolcon ez a szektor, egyre jobb vendégéjszaka- és látogatószámokat tudnak regisztrálni évről évre.

Hangsúlyozta: ez egy közös munka, ugyanis önkormányzati és magán infrastrukturális fejlesztések is történtek a turizmus fejlesztése érdekében. Egy, a turisztikai piacon dolgozó munkatársnak pedig nagy felelőssége van, ugyanis a mosolya mögött ott van az egész város.

– Olyan vendéglátási kultúrát fejlesztünk ezzel a programmal, ami meggyőzi a turistát arról, hogy ide érdemes visszatérnie máskor is a családjával – tette hozzá Kiss János.

– Itt mindenki nyertes, köszönöm, hogy vállalták a megmérettetést! Ma már nem elég a vendéglátásban, turizmusban minőségi szolgáltatást nyújtani, elégedetten kell, hogy távozzon a vendég – mondta Katona Ferenc, önkormányzati képviselő, a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke.

ÉM-HI



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s