Értékekről tartottak előadásokat Mezőkeresztesen

Mezőkeresztes – Mezőkeresztesen tartották az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek Helyi Aktivációs Műhelynapját, röviden az IKSZT HAM elnevezésű rendezvényt.

A nap folyamán a jelenlévők különböző előadásokat hallgathattak és tekinthettek meg az IKSZT épületében, többek között az értéktárakról, tájértékekről, az értékek megőrzéséről.

Prof. dr. G. Fekete Évának, a Miskolci Egyetem tanárának a Társadalmi innovációk vidéki térségekben című előadása is elhangzott. Kégl Ildikó pedig bemutatta Tárgyiasult gondolatok 2. – Értékek Borsodból, Abaújból és Zemplénből című könyvét.