Érszűkületnapot tartanak Budapesten és öt vidéki városban csütörtökön

Budapest/Debrecen/Miskolc – Harmadik alkalommal rendez érszűkületnapot a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság, csütörtökön Budapesten és öt vidéki nagyvárosban lesznek szűrések és különféle programok – mondta a szervezet elnöke az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Pécsvárady Zsolt közlése szerint a fővárosban, valamint Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsen és Szegeden ingyenes szűréssel, tájékoztató kiadványokkal, rizikófelmérő tesztekkel, orvosi tanácsadással várják az érdeklődőket.

Magyarországon évente hétezer végtagot amputálnak perifériás érbetegség, vagyis érszűkület miatt, hozzávetőleg annyit, mint a jóval nagyobb népességű Németországban – ismertette a társaság elnöke. Magyarázata szerint ennek részben az az oka, hogy a magyarok kevésbé figyelnek fel a kezdeti tünetekre, így a betegség kezelését nem tudják idejében megkezdeni.

Mint mondta, az érszűkületet “kirakatnéző” betegségnek is nevezik, mert a korai stádiumban nagyobb séták közben jelentkeznek a tünetek, vagyis az alsó végtag fájdalma, görcse.

A betegség súlyosbodásával aztán egyre kisebb, akár 100-150 méteres séták is fájdalmat okoznak. Ezzel függ össze az, hogy sokszor rejtve marad a betegség: mivel “lusták vagyunk és nem gyalogolunk”, a tünetek sem jelentkeznek – jegyezte meg.

Az érszűkület kockázati tényezői közé tartozik a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, az elhízás és a dohányzás – figyelmeztetett Pécsvárady Zsolt. Akinél ezek fennállnak, annak 50 éves kora körül kell először szűrővizsgálatra mennie, akinél nem, annak 60-70 éves kora körül. Elmondása szerint a perifériás alsóvégtagi érbetegség mintegy 400 ezer embert érint Magyarországon, és nemcsak végtagvesztést, de infarktust, agyvérzést is okozhat.

– MTI –








hirdetés