Erőszak, csak másképp

Sajószentpéter – “Csak” egy fiú kényszerítette a lányt.

Egyik olvasónk arról értesítette portálunkat a hétvégén, hogy három fiatalember megerőszakolt egy tizenhárom éves sajószentpéteri kislányt.

Dr. Gaskó Bertalantól, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának vezetőjétől úgy tudjuk, ilyen bűncselekmény miatt nem folyik eljárás, azonban a szóvivő a következőről tájékoztatta portálunkat: „a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság szemérem elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a közelmúltban Sajószentpéteren történtek ügyében. A rendelkezésre álló adatok szerint november negyedikén este egy helyi áruház mögötti területen egy baráti társaságban együtt lévő 15 éves fiatalkorú fiú fajtalankodásra kényszerített egy vele egyidős lányt. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja az elkövetés körülményeit és még aznap gyanúsítottként hallgatta ki a fiatalkorú fiút.”

A szemérem elleni erőszak elkövetőjét a büntető törvénykönyv alapesetben 2-8 évig, amennyiben pedig az erőszakos fajtalankodást – egymás cselekményéről tudva – többen követik el, úgy öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni – tájékoztatta portálunkat dr. Gaskó Bertalan.

ÉM-SZP








hirdetés




hirdet�s