Erősödött a forint, 297 alatt az euró árfolyama

    Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) – Tartotta árfolyamát a forint kedden, de a hétfő délutáni jegyzéshez képest erősödött, a bankközi kereskedelemben az eurót 296,50 forinton jegyezték kedd délután az előző napi 297,30 forint után.

 

Az euró kedden 295,50-297,50 forint között mozgott. Kereskedők szerint a piacok kivárnak, a görög válság kezelésére figyelnek. A régiós devizák alakulását kedden is elsősorban az euró dollárhoz viszonyított mozgását követik.

Szakemberek véleménye szerint az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) keddi gazdasági teljesítményre vonatkozó előrejelzése sem befolyásolta jelentősen a forint alakulását. Kicsit rontott viszont a hangulaton, hogy a Fitch Ratings leminősítette Japánt.

Csökkentette a kelet-közép-európai felzárkózó térség több országának idei növekedésére vonatkozó előrejelzését kedden az OECD, egyúttal sürgette Magyarországot az IMF/EU-megállapodás megkötésére.

A Fitch Ratings hitelminősítő kedden a rendkívül magas és folyamatosan növekvő közadósság-rátára hivatkozva minősítette le Japánt.

A dollár árfolyama kedden délután 232,20 forint volt a hétfő délutáni 237,87 forint után és a kedd délelőtti 231,42 forintot követően.

A svájci frank 247,00 forint, előző délután 247,53 forint, kedden délelőtt 246,55 forint volt.

A japán jent délután 2,9050 forinton jegyezték a délelőtti 2,9121 forint és az előző délutáni 2,9394 forint után.

Címkék: , ,