Erkel, Mahler és Liszt Belvárosa – Zenés Korzó az Andrássy úton

Zenés Korzóvá változik a budapesti Andrássy út szeptember 5-én. Öt helyszínen lesznek majd koncertek az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között. Az Erkel, Mahler és Liszt Belvárosa programsorozat részeként számtalan zenés rendezvény lesz a következő fél évben a fővárosban és országszerte – mondta a Független Hírügynökségnek Rubovszky Rita, a Hungarofest Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Az idei év a magyar klasszikus zenei élet számára kettős jubileum: idén lenne 200 éves a Himnusz komponistája, Erkel Ferenc, míg a zeneszerző és karmester Gustav Mahler 150 évvel ezelőtt született. Jövőre pedig Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója lesz. Azért választották a programsorozat helyszínéül az Andrássy utat, mert itt találhatók azok az intézmények, amelyek megalakulása, felvirágoztatása a három zeneszerző nélkül elképzelhetetlen lett volna – mondta Rubovszky Rita.

A féléves rendezvénysorozat szeptember 5-én a forgalom elől lezárt Andrássy úton zenés korzóval kezdődik. Öt színpadon szól majd a zene: délelőtt 10 órától este 22 óráig várják az érdeklődőket az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között. A jazz és a szalonzene mellett klasszikus darabok átiratait, Erkel, Mahler és Liszt, és a három művész kortársainak műveit bemutató, valamint a gyerekeknek szóló Csoki koncert színpaddal is találkozhat a közönség. Fellép mások mellett Szilasi Alex, Szokolay Balázs, Mocsári Károly, Hauser Adrienne, Nagy Péter, Csalog Gábor és Ökrös Ottó.

Szintén 5-én 18 órakor avatják fel az Operaházban Gustav Mahler mellszobrát, és nyitják meg a Gustav Mahler Budapesten című kiállítást. 19 óra 30 perctől az Opera szezonnyitó koncertjén, Gustav Mahler II. (Feltámadás) szimfóniája csendül fel.








hirdet�s