Eric, az angolna

Illusztráció
Illusztráció
Nagyon utáltam fiatalkoromban, amikor az idősebbek azt hangoztatták, hogy a világ megbolondult, ez nem normális, ami manapság megy. Kiss László írása.

No de ami most van, az tényleg a bomlás jeleit mutatja – megengedvén, hogy könnyen lehet, egy új világ sarjad majd az előző romjain. Csak hát ez nem nagyon vigasztalja azokat, akik a romok alatt maradnak, táptalajként.

Olvasom, a bicikliversenyezőknél újabban nem elég, hogy az agyukig tolják a különféle szereket, örökös vegyészeti versenyfutásban a doppinglistákkal, hanem kis rejtett motorokat szerelnek a biciklivázba. Így a kritikus szakaszokon egy kis belső segítséggel azért lényegesen könnyebb. Most nem akarok a sport szentségéről és tisztaságáról papolni, mert az amúgy is veszett fejsze, ma már az egész egy gigantikus üzlet. Teljesen tiszta szitu a szó eredeti értelmében legfeljebb az apukák hétvégi focimeccsein létezik – hacsak a sört nem számítjuk bele. A baj másutt van – a sportolók csak igyekszenek teljesíteni, megfelelni egy olyan pályán, amit nem maguknak jelöltek ki. A pályát a világ jelöli ki, és ha károgásnak hangzik, ha nem, egyre rosszabbul. A pályakijelölés lényege érvényes az egész gazdaságra, mindarra, amit a világ hajtómotorjának nevezhetünk, s lényege a sportra támaszkodó szóhasználattal: mindig többet, mindig gyorsabban, mindig magasabbra. Én még olyan céget, de államháztartást se láttam, amelyik az előző évet ne tervezte volna felül a rákövetkezőn – mindig többet akarunk.

A dolog ördögi, mert mindig van kivel versengeni, a másik céggel, a másik országgal vagy kontinenssel. Ha valaki nem teszi, gyakorlatilag kiüti magát, mert a többiek közben nem állnak meg. A növekedés beeszi magát a gazdaság sejtjeibe, ha nem megy vagy csak lassul, borul minden, annyira erre épül az egész lét. Nem vagyok gazdasági szakember, se filozófus, annyit azért tudok, hogy amíg volt egyszerűen kiaknázható tere a növekedésnek – új meghódítható területek, új ásványkincsek, gyarmatosítás stb. – ez még egyszerűen zakatolt előre, igaz, némi háborúzással egybekötve. Ma az történik, hogy egyre abszurdabb ötleteket szül ez a kényszer, mint a motor a biciklivázban vagy a fapados repülőgépjáratokon küszöbön álló újítás: állóhelyek a fedélzeten. Közben meg az történik, hogy a hatékonyság a gazdaságban egyre nő, a visszaosztás, a jövedelmek meg nem követik ezt, messze elmaradnak. Sőt a hatékonyság, az új technológiák sorra szüntetik meg a munkahelyeket.

Ördögi körnek tűnik ez, ahol nem nagyon látszik a fény az alagút végén: ezért is figyelem az élsportot perverz kíváncsisággal, mert az olyan, mint a kísérleti laboratórium. Jól látszik: mi van, ha elérjük valamiben a normális teljesítőképesség határait. Mikor lesz az vajon, amikor már nem megy tovább, és vajh addig mire nem vetemedünk a teljesítményért? Sokat elárul ez majd a jövőnkre nézvést. Addig is idézzük eszünkbe azt a legendás úszót, Eric Moussambani Malongát – „Ericet, az angolnát” –, aki több mint kétszer olyan hosszú ideig úszta a száz métert Sydney-ben, mint az élen végzők. Lehet, hogy ő a sikeres jövő modellje.

Kiss László








hirdetés