Eredményes volt az ózdi program

Ózd – Ezen a nyáron is a rendvédelmi pályára készülő középiskolások vigyáztak a rendre az ózdi strandon.

A fiatalok az elmúlt két hónapban járőröztek, vigyáztak a fürdőzők dolgaira, ha kellett figyelmeztették a vendégeket, hogy ne hagyják szabadon az értékeiket. A városban több mint egy évtizedes múltra visszatekintő akció idén is eredményesen zárult.

Megszeressék a pályát

A program záró eseményén dr. Varga László, Ózd rendőrkapitánya kiemelte: a nyári hónapokban csupán egyetlen lopás történt, amit egyébként rövid idő alatt felderítettek a hivatásos rendőrök. Az „utánpótlás-nevelés” szempontjából viszont lényeges, hogy a fiatalok megszeressék a rendőri pályát. Erre is jó alkalmat kínált az idei program.

A diákok anyagi ellenszolgáltatás nélkül végezték a járőrözést, de a strand szolgáltatásait ingyen vehették igénybe. Az idei esztendőben nagyságrendileg negyvenen teljesítettek szolgálatot a fürdő területén.

ÉM-ME