Eredményes volt a rendőri razzia Kőbányán – most a Maglódi úti piacra csapnak le

Összesen 180 rendőr és a társszervek 50 munkatársa csapott le a Kőbányai úti piac bázisát jelentő Könyves Kálmán körúti raktárakra szerdán Budapesten. Három kínait előállítottak, és 2,5 millió forintnyi bírságot szabtak ki. A rendőrök időközben átvonultak a Maglódi úti piacra, ott most kezdődik a razzia, majd azután aluljárókat ellenőriznek majd a tervek szerint.

Tóth Béla, az akciót koordináló rendőr alezredes a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a Könyves Kálmán körúti telep kijáratait szerda reggel lezárták, csempész- és hamisított árut keresnek. Eddig három olyan férfit állítottak elő, aki nem tudta igazolni magát, mellettük egy körözött férfit is sikerült elfogni. A fogyasztóvédelem 6 boltot ellenőrzött, tulajdonosaikat összesen 1,8 millió forintra büntették. Az APEH 3 üzletben talált szabálytalanságot, az adóellenőrök 300 ezer forint bírságot szabtak ki. Büntettek a munkaügyi felügyelet munkatársai is: ők 400 ezer forint bírságot szabtak ki a raktáraknál. Az állategészségügyi szakemberek 19 kilónyi, magyar címkével el nem látott élelmiszert foglaltak le.

A rendőrök a többi ellenőrrel együtt már átvonultak a Maglódi úti piacra, ahol hasonló méretű razziát tartanak. Ezután terveik szerint két forgalmas metróaluljáróban csapnak le az illegális árusokra.








hirdet�s