Erdogan: a török hatóságok szorosan figyelemmel követik a Rijád-kritikus szaúdi újságíró ügyét

Ankara – A török rendőrség és a hírszerzés szorosan figyelemmel követi a hét elején Isztambulban eltűnt, Rijáddal szemben kritikus szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyét – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap újságíróknak a közép-törökországi Kizilcahamamban.

Hasogdzsinak kedden veszett nyoma, miután belépett a szaúdi konzulátus épületébe. A férfi a török mennyasszonyával azért kereste fel a külképviseletet, mert szüksége volt szaúdi dokumentumokra, hogy házasságot köthessen. A nő a konzulátus előtt várta a férfit, de a menyasszony szerint Hasogdzsi nem jött ki az épületből, és azóta senki sem látta.

A török elnök vasárnap közölte: a török hatóságok különösen a konzulátus körül, valamint a repülőtereken található térfigyelő kamerák felvételeit vizsgálják. Hozzátette, hogy maga is várja a nyomozás kimenetelét. Hangsúlyozta: nagyon elszomorító, hogy Törökországban történik ez a dolog, de ugyanakkor reméli, hogy “nem történt olyan, amit nem szeretnénk”. Erdogan – aki nyilatkozatában régi ismerősének és barátjának nevezte Hasogdzsit – egyúttal jelezte: amikor a vizsgálat lezárul, az eredményt közlik a nyilvánossággal.

A török ügyészség szombaton indított nyomozást az ellenzéki újságíró eltűnése ügyében. A török hatóságok első vizsgálatának megállapítása szerint Hasogdzsit a konzulátuson előre eltervezett módon megölték, majd a holttestét eltüntették. Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusa határozottan tagadta a török közlést. A külképviselet alaptalannak nevezte a török állítást, és tudatta: szombaton szaúdi nyomozók is érkeztek Isztambulba, hogy részt vegyenek a vizsgálatban. Pénteken Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg azt is felajánlotta a török hatóságoknak, hogy kutassák át a konzulátus épületét.

Ankara és Rijád egymásnak ellentmondó állításokat fogalmazott meg az ügyben. A szaúdi hatóságok szerint Hasogdzsi még aznap elhagyta a konzulátus épületét, és ezt követően tűnhetett el, de Törökország szerint ezt semmi nem támasztja alá.

Az Anadolu török állami hírügynökség korábban török biztonsági forrásokra hivatkozva arról írt, hogy kedden 15 szaúdi állampolgár, köztük tisztviselők érkeztek két külön repülőgéppel Isztambulba, beléptek a konzulátusra, amikor Hasogdzsi is felkereste a diplomáciai létesítményt, majd ugyanazon a napon elhagyták Törökországot.

Az Anadolu beszámolója alapján, a törökországi arab újságírók szövetségének elnöke, Turan Kislakci, a konzulátus előtt vasárnap tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: az újságíró szövetségnek az a megerősített információ áll a rendelkezésére, hogy Hasogdzsit kegyetlen módon meggyilkolták.

A szaúdi abszolút monarchia éles bírálójaként ismert Hasogdzsi tavaly hagyta el hazáját, és azóta az Egyesült Államokban él.

Dzsamál Hasogdzsi rendszeresen szerepelt az arab hírtelevíziók kommentátoraként, s korábban a szaúdi hírszerzést vezető Turki al-Fejszál herceg, egykori londoni és washingtoni nagykövet tanácsadója is volt. Többször készített interjút Oszama bin Ladennel, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szintén szaúdi – azóta megölt – vezetőjével. Írt a többi között a The Washington Post című tekintélyes amerikai lapnak is. Az elmúlt időszakban több cikkében is bírálta az arab királyság fellépését a másként gondolkodókkal szemben, a szaúdi intervenciót Jemenben, valamint a Katar és Kanada elleni szaúdi lépéseket is.

-MTI-