Megyei II

2019.11.10. 17:15

„Ennyi ziccerrel nem egy, hanem több csapat ellen is győzelmet lehetett volna aratni”

A labdarúgó megyei II. osztály Kelet csoportjának 14. fordulójában négy meccset játszottak vasárnap.

Pásztor Attila

Telkibánya – Sátoraljaújhely 1-3 (0-2)

Telkibánya, 3 néző. V.: Tóth J.

Telkibánya: Gallyas – Sontra, Dudás G., Kuti M., Horváth K., Szobota (Kuti Zs.), Matisz, Dudás T., Galyas, Veres, Szendrey. Csapatvezető: Sontra Béla.

Sátoraljaújhely: Gyöngyösi – Kovács (Balogh), Jáger, Korpás, Bódi R., Farkas J., Farkas K., Lukács, Besztercei, Reskó (Horváth Z.), Fedor. Asszisztens edző: Nagy Zsolt Csaba.

G.: Galyas, ill. Farkas J. (2), Jáger. Jók: az egész csapat, ill. Jáger (a mezőny legjobbja) és az egész csapat. Ifi: 2-5.

Sontra Béla: – Döntetlenszagú mérkőzésen a jobb helyzetkihasználás döntött. Köszönet a megjelent játékosoknak, jó játékvezetői hármas. További sok sikert a Sátoraljaújhelynek.

Nagy Zsolt Csaba: – A magunk számára nehezítettük meg a mai mérkőzést, hisz ennyi ziccerrel nem egy, hanem több csapat ellen is győzelmet lehetett volna aratni. Ezen felül nehezítette a játékunkat a pálya kritkán aluli minősége ami nem a házigazdáknak, hanem az időjárásnak köszönhető. További sok sikert a Telkibányának.


Megyaszó – Erdőhorváti 0-3 (0-2)

Megyaszó, 50 néző. V.: Haraszin.

Megyaszó: Vadászi G. – Szukonyik (Lakatos D.), Radics J., Balogh Zs., Bodnár B., Kozák, Irhás (Horváth E.), Tamás (Szőke), Radics R., Tóth A., Szabó (Tamás). Csapatvezető: Morvai János.

Erdőhorváti: Olajos – Sivák, Mata, Makkai, Szutorcsik, Molnár M., Engel S., Soltész, Kovács Á., Kocsis, Gulyás. Játékos-edző: Mata Sándor.

G.: Molnár M. (2), Makkai. Kiállítva: Radics J. (81.), Bodnár B. (88.). Jók: senki, ill. az egész csapat. Ifi: 3-5.

Balogh Zsolt, csapatkapitány: – Nehéz talajú pályán kapura rúgás nélkül nem lehet nyerni.

Mata Sándor: – Gratulálok a csapatnak hogy ilyen pozitívan álltak a mérkőzéshez. Kicsit pontosabb helyzetkihasználással nagyobb arányban is győzhettünk volna. Jó volt a játékvezetés.


Abaújszántó – Taktaharkány 6-2 (2-1)

Abaújszántó, 60 néző. V.: Tiszóczki.

Abaújszántó: Kiss – Takács (Ulman), Haushel, Kádár, Simon, Szőcs (Séra), Monyók, Budai (Novák), Kovács, Szoták, Tóth K. Edző: Gyulai József.

Taktaharkány: Lechner – Radics R., Balogh, Rontó, Balázs (Fazekas), Kajuha, Rabócz (Bokor), Vadászi, Demeter, Hisák, Buri (Horváth). Játékos-edző: Fazekas Péter.

G.: Monyók (3), Takács, Kovács, Budai, ill. Rontó, Hisák. Jók: Monyók, Haushel, Tóth K., Kovács, ill. az egész csapat. Ifi: 1-3.

Konyecsnyik János, csapatvezető: – Nehéz mérkőzést játszottunk a lelkesen futballozó Taktaharkány ellen, a győzelemhez gratulálunk a fiúknak. Őszinte részvétünket fejezzük ki az abaújszántói Séllei és a taktaharkányi Nagy családnak.

Fazekas Péter: – Nagyon nehéz most ez nekünk. Sokat gondolkodtunk, hogy vállaljuk-e ma a játékot, de eljöttünk és tisztességesen helytálltunk. Gyászolunk, a taktaharkányi sportegyesület egy igazán jó embert veszített el a mai napon. A csapat nevében őszinte részvétem szeretném nyilvánítani Viktor és Vencel barátomnak és az egész családnak.


Tokaj – Karcsa 1-0 (0-0)

Tokaj, 103 néző. V.: Kujbus.

Tokaj: Fejes – Cseh A. (Tóth D.), Cseh K., Pásztor (Csócsics), Mihali (Molnár), Szűkösdi (Vízkeleti), Halász, Gombos, Novák, Lukács (Fazekas), Hlavács (Imre). Edző: Czine Máté.

Karcsa: Mihalkó – Horváth M., Lakatos R., Kaskó, Horváth A., Rendes, Mika, Bodnár M., Bodnár N., Mida, Horváth G. Edző: Vojnár István.

G.: Gombos. Kiállítva: Mida (41.), Horváth G. (42.). Jók: az egész csapat, ill. az egész csapat. Ifi: 4-1.

Czine Máté: – Az eddigi legnehezebb mérkőzés volt. A nehéz talaj miatt nem tudtuk a szokásos játékunkat játszani, helyzetek sokasága maradt ki de a srácokat maximális dicséret illeti a küzdőszellem miatt. Jó volt a játékvezetés.

Vojnár István: – 9 emberrel egy félidőn keresztül úgy érzem hogy nagyot küzdöttünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában