ERC-futamot rendeznek Zemplénben?

Akt.:
A Zemplénben az utak vonalvezetése, a táj szépsége is adott ahhoz, hogy jó és szép versenyeket rendezzenek - © Fotó: ÉM-Archívum

Miskolc, Nyíregyháza – Új szintre léphet a magyar ralisport, ha jövőre a futam bekerül az Európa-bajnokság versenynaptárába.

Ebben az esztendőben az Országos Rallye Bajnokság versenynaptárába tért vissza a különleges hangulatú Nyírség-Zemplén Rallye, de elképzelhető, hogy 2019-ben már rangos nemzetközi, egészen pontosan Európa-bajnoki futamnak adhat otthont az Észak-keleti régió. Erre enged következtetni a Magyar Közlönyben megjelent határozat, miszerint a kormány a 2019–2023 közötti időszakra a jogdíjak és a rendezési költség oldaláról is jelentős anyagi támogatást nyújt a rendezvény sikeres lebonyolítására.

Négy év, félmilliárd

Előbbi esetében évente nagyságrendileg 100 millió forintról van szó, a felmerülő rendezői költségekre pedig ugyan folyamatosan csökkenő mértékben, de a jelzett időszak alatt így is több mint ötvenmillió forintos segítséget nyújtana a szövetség. Ugyanakkor a kormány anyagi szerepvállalása – ha úgy tetszik, garanciája – még nem jelenti automatikusan azt, hogy az egyik legrangosabb ralis sorozat régiónkba látogat.

– Egy ilyen sikeres sorozatba egyoldalú szándékkal nem lehet bekerülni, kandidálni kell a rendezésre – erősítette meg érdeklődésünkre Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke. – Szakmai tapasztalatra, felkészültségre és nem utolsósorban szerencsére is szükség van ahhoz, hogy sikerüljön a tervünk. Természetesen ezt a hosszú, most már hároméves lobbifolyamatot nagymértékben megkönnyíti a kormánygarancia, ami páratlan a hazai ralisport történelmében. Hogy sikerrel járunk vagy sem, az a Nemzetközi Autósport Szövetség decemberi kongresszusán derül ki, de az MNASZ és a promóter szándékai összhangban vannak egymással. Ők is szeretnének új országokat, gyönyörű természeti és turisztikai értékeket felfedezni, mi pedig a nyíregyházi központtal és a Zemplén legendásan jó szakaszainak bevonásával készek vagyunk az Európa-bajnokság mezőnyének fogadására. Olyannyira, hogy ősszel, az ORB szezonzáró futamát már a megnövekedett és az FIA által felénk támasztott követelményrendszernek megfelelően fogjuk megrendezni. Egyfajta mintafutamot tervezünk novemberben, ami a biztos anyagi háttér mellett szakmailag is meggyőzheti a döntéshozókat.

Erős hazai

Oláh Gyárfás szerint az egyeztetések idején az is fontos szempont volt, hogy a magyar bajnokság jelenleg Európa egyik legerősebb nemzeti sorozatának számít. Az élmezőnyt tekintve ennyi R5-ös autó a kontinens egyik pontversenyében sem látható, ami a közönség számára is rendkívül vonzó. A tárgyalások kezdeti szakaszában még murvás futam kapcsán került szóba hazánk, aztán változott a helyzet. Így kerestek megfelelő aszfaltos helyszínt, amely turisztikai szempontból is vonzó, például a közvetítő televíziós csatorna számára.

– Az Eurosport birtokolja a televíziós közvetítési jogokat, nálunk pedig a szakma mellett legalább annyira fontos, hogy meg tudják mutatni az adott ország, régió természeti és turisztikai értékeit is – folytatta Oláh Gyárfás. – A Tokaji borvidék szépsége, vonzereje abszolút illik ebbe a körbe, a versenyközpontként felmerült, dinamikusan fejlődő Nyíregyházán pedig olyan mértékű támogatást, segítséget kapunk, amelyre csak nagyon kevés helyen van példa. Az ERC-vel kapcsolatban ötéves periódusban gondolkodunk, pontosan azért, hogy legyen idő felépíteni az egészet. Ezért láthatunk az évek előrehaladtával csökkenő mértékű, de így is jelentős állami szerepvállalást. Az a cél, hogy a ciklus végére a megerősödött szponzori háttérrel, a magyar ERC-futam önfenntartóvá váljon. Úgy érzem, nagyon sokat nyom a latban, hogy anyagi szempontból biztos lábakon állunk, ami annak idején a pécsi IRC-verseny kapcsán hiányzott. Eddig is potenciális helyszínként néztek ránk, de most már a szakma mellett a források is rendelkezésre állnak, amit mindenképpen meg kell hogy köszönjek a Magyar Kormánynak és az Emberi Erőforrások Minisztériumának is.

Talán ősszel

Oláh Gyárfás a lehetséges magyar ERC-futam időpontjával kapcsolatban kiemelte: az álláspontok itt is közel állnak egymáshoz, hiszen mindkét fél a szüret idejére eső szezonzárót célozná meg a magyar futam kapcsán. A pályák adottak, bár nem elég szimplán egy hazai bajnoki versenyt rendezni, számos FIA-követelménynek kell megfelelni, a gyorsasági szakaszok össztávja például jócskán meghaladja a 200 kilo­métert. Itthon jelenleg 140-150 kilométernyi gyorsaságit teljesítenek a párosok.

Marosréti Ervin


Autósport-stadion Nyíregyházán

Az MNASZ elnöke azonban a lehetséges Európa-bajnoki futam mellett egy másik jelentős fejlesztésről is beszámolt. Ugyancsak megjelent a Magyar Közlönyben, hogy a kormány támogatja egy multifunkcionális autó- és motorsport stadion létrehozását Nyíregyházán. Ennek az előkészületére 275 millió forintot biztosít az állam.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének és az Észak-keleti régiónak kiemelten jó kapcsolata van az autósporttal – folytatta az MNASZ elnöke. – Ezzel kapcsolatban az alapvető gondolat onnan fogalmazódott meg, hogy a rali mellett ralicrossban is szeretnénk világbajnoki futamot rendezni. Szétnéztünk, hogy ezzel kapcsolatban milyen lehetőségeink vannak, és azt láttuk, hogy a világbajnokság megnövekedett színvonala miatt nincs alkalmas létesítményünk egy ilyen verseny lebonyolítására. Most lesz, ami hatalmas örömmel tölt el, ugyanakkor óriási felelősség számunkra ez a több tízmilliárdos beruházás. Több lehetséges helyszínt szemeltünk ki erre a célra, majd a tervezés idején kiderül, hogy melyik lesz a legoptimálisabb. Természetesen egy olyan stadiont tervezünk, amely nemcsak a ralicross, hanem valamennyi szakág és a környező országok igényeit is figyelembe veszi. A Hungaroring mellett a hazai autó- és motorsport új bázisa alakulhat ki Szabolcsban. Ezzel kívánjuk elérni azt, hogy újabb sorozatok látogassanak el hozzánk. A mogyoródi pályán ez már remekül működik, hiszen van Formula–1-es versenyünk, de vendégül látjuk a WTCR és a DTM sorozatot, valamint a kamion-Európa-bajnokságot is. A fővárosban rendezünk Nagy Futamot és Air Race-t is, de bízom benne, hogy néhány éven belül tovább bővül a kínálat. Ehhez van szükségünk arra, hogy Nyíregyházán új bázist találjon magának az egyre népszerűbb sportágunk. Most már erre is megvan minden esélyünk.