Épülhet a Lévay komplexuma: négy hónapnyi munka csak az alapkőletételért

Akt.:
Letették az uszoda és sportcsarnok alapkövét
Letették az uszoda és sportcsarnok alapkövét - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A tanévzáró részeként tették le a gimnázium épülő sportkomplexumának alapkövét.

A Lévay József Református Gimnázium sportkomplexumának alapkőletételén Farkas László, a kivitelező cég vezérigazgatója úgy fogalmazott, kevés olyan építkezés van, ahol a kivitelező négy hónapot dolgozik csupán azért, hogy az alapkövet le lehessen tenni.

„Ez az építkezés ilyen. Az elmúlt hónapokban el kellett bontani a korábbi, több mint hétszáz négyzetméter alapterületű régi tornacsarnokot, mindezt úgy, hogy a környező épületek ne sérüljenek. Ki kellett jelölni a munkaterületet, és többek között egy hetven méter hosszúságú cölöpfalat is el kellett készítenünk az alapkőletétel előtt” – sorolta az ügyvezető.

Két és félmilliárdból épül

Dr. Kiss János, Miskolc alpolgármestere szerint az iskola tervei jól kapcsolódnak a városban zajló sportberuházások sorába. Végül Ábrám Tibor intézményvezető mondott köszönetet az érintetteknek azért, hogy a fejlesztés közel két és félmilliárd forintos uniós és állami forrásból várhatóan jövő év júniusára elkészülhet.

ÉM-TÁ