Magyarország

2011.05.30. 17:20

Csak látszatintézkedés a kormányzati csomag a Jobbik szerint

<p>A Jobbik szerint az otthonvédelmi akcióterv csak látszatintézkedés, amely nem oldja meg, pusztán elodázza a devizahitelesek problémáit. Erről Lenhardt Balázs és Z. Kárpát Dániel a párt két képviselője beszélt hétfőn, sajtótájékoztatón.</p>

Az ellenzéki képviselők szerint a megállapodás nem oldja meg a devizahitelesek problémáit. A könnyítéseket kamatostul visszaveszi majd az állam. Z. Kárpát Dániel beszélt arról is, hogy nem derült ki, hogy milyen forrásból kívánja a kormány finanszírozni a Nemzeti Eszközkezelőt.

Lenhardt Balázs pedig azt hangsúlyozta, hogy szerintük állami segítséggel forintosítani kellene a hiteleket ugyanazon az árfolyamon, amin az adósok felvették a hitelt.

Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, valamint Patay Mihály a Bankszövetség elnöke hétfőn jelentették be, hogy megszületett a megállapodás a devizahitelesek megsegítéséről.

Orbán Viktor ötpontos csomagot jelentett be, az Otthonvédelmi akciótervnek elnevezett csomag legfontosabb része, hogy 180 forinton rögzítik a svájci frank árfolyamát, illetve az euróhiteleseknél és a japán jenben eladósodott lakáshiteleseknél is lesz ilyen rögzített törlesztési árfolyam. A fixálási időszak alatt egy külön számlán gyűlik az aktuális és a fix árfolyam különbözetéből adódó összeg, ezt 2015 januárjától kell elkezdeni törleszteni. A kamata a mindenkori budapesti bankközi kamatláb lesz, ami most 6,15 százalékon áll.

- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!