Friss hírek

2007.12.19. 13:45

Más fenntartónak adnák a farkasréti iskolát - a szülők is beszállnának

<p>Újbuda önkormányzata úgy döntött, hogy megvizsgálja egy külső fenntartó bevonásának a lehetőségét a Farkasréti Általános Iskolában - közölte az oktatásért felelős alpolgármester a képviselőtestület szerdai ülése után. Bács Márton elmondta: eddig egy alapítvány jelezte, hogy átvenné az intézményt. Az ajánlat már a testület előtt van, de a kerület nyitott minden más megoldásra is. Az iskolába járó diákok szülei kedden tiltakozó akciót szerveztek a tervezett változtatások miatt, és közölték: az általuk létrehozott alapítvány is megpályázza az iskola fenntartói jogait.</p>

A Farkasréti Általános Iskola több mint 75 éves, nagy múltú intézmény. Jelenleg 580 diákja van és több mint 70 tanárt foglalkoztat. A képzés színvonala és az iskola kedvező adottságai - három tornaterme, illetve tanuszodája - miatt különösen népszerű, évek óta túljelentkezés van. A helyi alpolgármester szerint a régió három iskolájába - a Farkasréti mellett a Csíki-hegyek úti és a Törökugrató Általános Iskolába - járó gyerekek két iskolában is elférnének. Az önkormányzatnak ezért választania kell: vagy bezár egy intézményt a háromból, vagy alapítványi fenntartónak adja át az egyiket. A két gazdagréti iskola panelházak szomszédságában van, nem lenne vonzó a magánbefektetők számára. Hiába 100 százalékos a farkasréti iskola kihasználtsága, a kerület kénytelen volt ezt választani - mondta Bács Márton.

Az Alapítvány a Pasaréti Gimnázium Létrehozására és Működtetésére két hónappal ezelőtt jelezte az önkormányzatnál, hogy átvenné az intézményt, de a kerület csak múlt pénteken tájékoztatta a szülőket az elképzelésekről. A tervek szerint az alapítvány 50 évre venné át a bérleti jogot az önkormányzattól. Az első három évben nem fizetne bérleti díjat, azután 5, majd 10, 15, végül (a hetedik évtől) 20 millió forintot fordítana erre. Az önkormányzat az átvétel feltételéül szabná, hogy a következő négy évben 240 millió forint jusson az épület rekonstrukciójára, a már felvett diákokat pedig az eddigi tantervnek megfelelően, tandíjmentesen oktassák.

A szülők szerint semmi nem garantálja, hogy az iskola az átvétel után is tartani tudja az eddig színvonalat, azt pedig elfogadhatatlannak tartják, hogy az újonnan beiratkozók évi 200 ezer forintos tandíjat fizessenek az eddig ingyenes oktatásért. A szülői munkaközösség egyik tagja a Független Hírügynökségnek szerdán azt mondta: úgy érzik, sarokba szorították őket, ezért az általuk működtetett Farkasrét a gyermekekért Alapítvány kuratóriuma úgy határozott, megpályázza az intézmény fenntartói jogait. A testület egyelőre csak az elvi döntést hozta meg, a részletek kidolgozása még hátravan. Egy biztos: az érintett 1200 szülő között sok jogász, illetve közgazdász végzettségű szakember van, akik egyöntetűen azt állítják, hogy a Pasaréti Gimnáziumot működtető alapítvány ajánlata meglehetősen "gazdaságtalan" lenne az önkormányzat számára. A feltételeket gyakorlatilag bárki teljesíteni tudná, ezért a kerületnek más lehetőségeket is figyelembe kell vennie - fogalmazott Heged! űs Dóra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!