2012.02.9 18:40; Frissítve: 2012.02.9 18:40


EP-meghallgatás – Európa Tanács, alapjogi ügynökség, EBESZ

Brüsszel, 2012. február 9., csütörtök (MTI) – A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) két jelentéstevője február 16-17-én tesz látogatást Magyarországon, az ET égisze alatt működő Velencei Bizottság pedig nyolc magyar sarkalatos törvényről készít jogi szakvéleményt az elkövetkező hónapokban – mondta Andrew Cutting, az ET brüsszeli EU-összekötő irodájának munkatársa az Európai Parlamentben (EP) csütörtökön a magyarországi helyzetről tartott közmeghallgatáson.

Két törvény tekintetében március közepére, a többi hat vonatkozásában pedig júniusra készül el a szakvélemény tette hozzá. Emlékeztetett arra: Thornbjorn Jagland, az ET főtitkára ez év elején kezdeményezte, hogy Magyarország vegye igénybe a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság tiszteletben tartásán őrködő összeurópai intézmény szakértői segítségét, amire a magyar hatóságok nyitottnak is bizonyultak.

A meghallgatáson felszólalt Morten Kjaerum, az Alapvető Jogok Európai Ügynökségének igazgatója is, aki az uniós alapértékek fontosságát hangsúlyozta. Mint megjegyezte, “az egész több, mint a részek összessége”, vagyis nem csupán önmagukban kell szemlélni az egyes előírásokat, hanem azt az átfogó rendszert is, amelybe illeszkednek. Úgy vélekedett, a jogállamiság követelménye mintegy kiemelkedik a többi uniós alapérték közül, és mindegyiket át kell, hogy hassa. Ezzel összefüggésben figyelmeztetett arra, hogy az igazságszolgáltatás rendszerét – azon belül például a bíróságok szervezeti kérdéseit, a bírák kinevezési rendjét – különös figyelemmel kell megvizsgálni. Megjegyezte, hogy az EU-alapszerződés 7. cikke, amely az uniós alapértékek védelmében elindítható eljárásról szól, nem jogi, hanem politikai jellegű fellépést tesz lehetővé.

Dunja Mijatovic, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadság-képviselője emlékeztetett: ő már 2010 nyara – a magyar médiatörvény tervezetének parlamenti benyújtása óta – “lengeti a piros zászlót”, igyekszik figyelmeztető jelzéseket adni Magyarországgal kapcsolatban. Mostani hozzászólásában szorgalmazta, hogy a magyar kormány a médiatörvény megváltoztatásában menjen túl azokon a minimumkövetelményeken, amelyeket a tavaly decemberi alkotmánybírósági döntés megfogalmazott, mint alkotmányellenes, ezért módosítandó területeket. Mijatovic kifogásolta egyebek közt a médiatanács vezetőjének kinevezésével kapcsolatos, illetve a közmédia vezetőire vonatkozó előírásokat, és megkérdőjelezte, hogy “bölcs dolog-e kétharmados többséghez kötve bebetonozni” médiajogi szabályokat.

A vitában Gál Kinga, Szájer József, Kósa Ádám és Áder János magyar néppárti képviselő is azt hangoztatta, hogy a magyar jogi szabályozás bírálói kettős mércével mérnek, korábban ugyanis nem tettek szóvá más eseményeket, illetve eljárásokat.

“Akkor már nincs demokrácia, ha nem a szocialisták és liberálisok vannak hatalmon?” – tette fel Gál Kinga a kérdést.

Szájer egyebek közt az EBESZ médiaszabadság-képviselőjének – akár Mijatovic elődjének, Haraszti Miklósnak – a megszólalásait hiányolta korábbi ügyekben, így például azt, hogy nem kifogásolta 2010-ben a két választási forduló között a Klubrádió szabályellenes szerződéshosszabbítását. Kósa Ádám boszorkányüldözésről beszélt, és kiemelte a magyar alkotmány számos előre mutató vonását, így a fogyatékkal élők védelmének hangsúlyozását. Áder egyebek között azt mondta, Magyarországon a médiatörvény elfogadása után is töretlen a sajtószabadság.

 

MTI

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Rákay Philip: jövőre is showműsorban kellene kiválasztani az Eurovíziós Dalfesztiválon indulót
Baku, 2012. május 23., szerda (MTI) - Óriási dolognak tartja Rákay Philip, az m1/m2 intendánsa, hogy Wolf Kati [...] tovább »
Hárman vehettek át idén a Hégető Honorka-díjat
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Hárman vehették át idén az RTL Klub fiatalon elhunyt riporteréről [...] tovább »
PannErgy: folytatódnak a Miskolci Geotermikus Projekt munkálatai
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - A Miskolci Geotermikus Projekt részeként, a február közepén lezárult [...] tovább »
Megadta magát a forint, 300 felett az euró
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Jelentősen gyengült a forint, az eurót 300 forint fölött jegyzik [...] tovább »
KSH: mérséklődött a népességcsökkenés az első negyedévben
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Mérséklődött a népességcsökkenés az első negyedévben; nőtt a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés