Enyhítette a Debreceni Ítélőtábla a miskolci pénzszállító sikkasztó büntetését

Debrecen, 2012. október 4., csütörtök (MTI) – Az első fokon kiszabott kilenc év helyett jogerősen hét és fél év börtönbüntetést szabott ki a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön arra a férfira, aki 2009-ben a munkahelyéről, egy pénzszállító cég miskolci telephelyéről ellopott 560 millió forintot – erősítette meg a TV2 Tények című műsorában elhangzottakat a táblabíróság sajtószóvivője az MTI-nek.

Fórizs Ildikó elmondta: a vádlottat 2012 májusában mondta ki bűnösnek a Miskolci Törvényszék különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények elkövetésében.

A cégnél diszpécserként dolgozó férfi 2009. szeptember 5-én hajnalban a telephelyen kikapcsolta a kamerarendszert, majd a saját autójával a zsilipbe állt. A kamerák 57 percig nem működtek, a férfi ez idő alatt több mint háromszáz pénzeszsákot rakott át a saját kocsijába, majd a pénz szállítására használatos biztonsági ládákat szabályosan leplombálta. Azért, hogy a zsákok hiánya ne tűnjön fel, a telephelyen az ajtók kitámasztására használt térköveket helyezett el a ládákban. Miután leadta a szolgálatot, az autójában lévő 560 millió forinttal elhajtott. Ezt követően taxival Budapestre ment, ahonnan még aznap Thaiföldre repült.

A pénz hiányát két nap múlva a cég budapesti telephelyén fedezték fel, a férfit csak ezután kezdték keresni. A vádlottat a thaiföldi-laoszi határon tartóztatták fel, őrizetbe vették, majd 2010. január elején kiadták a magyar hatóságoknak. A pénz és a volt diszpécser autója azóta sincs meg.

– MTI – 








hirdet�s