Enyhén emelkedett az álláskeresők száma áprilisban éves összehasonlításban

Enyhén emelkedett az álláskeresők száma áprilisban éves összehasonlításban
Enyhén emelkedett az álláskeresők száma áprilisban éves összehasonlításban - © Fotó: /hik.hu
Budapest, 2015. május 22., péntek (MTI) – Az áprilisi zárónapon 414,9 ezer álláskereső szerepelt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában, ami csökkenés az egy hónappal korábbi és kis mértékű emelkedés az egy évvel korábbi adatokhoz képest – közölte az NFSZ a honlapján.

A szolgálat korábban nyilvánosságra hozott adatai szerint az idén március végén 462 ezren, 2014 áprilisában pedig 413,7 ezren kerestek állást Magyarországon.

Az idén áprilisban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 9,3 százalék, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 6 százalék volt a jelentés szerint. A legalacsonyabb értékek továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében voltak: 2,5, illetve 1,7 százalék.

A múlt hónapban 52,7 ezer pályakezdő szerepelt a nyilvántartásban, arányuk az összes álláskereső között 12,7 százalék volt. A legtöbb pályakezdőt az előző hónapokhoz hasonlóan Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben tartották nyilván, de jelentős a Hajdú-Bihar megyében regisztrált pályakezdő álláskeresők száma is.

Több mint egy éve, vagyis tartósan 100,1 ezren voltak álláskeresők április végén, arányuk az összes álláskeresőhöz viszonyítva 24,3 százalék, ami 15,7 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban – derül ki a jelentésből.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15-74 éves munkanélküliek száma a 2015. január – 2015. márciusi gördülő negyedévben 347,6 ezer volt, ami 7,8 százalékos, az előző évinél 0,5 százalékponttal alacsonyabb munkanélküliségi rátát eredményezett.

Áprilisban összesen 58,7 ezer álláskereső kérte nyilvántartásba vételét az illetékes kirendeltségen, 7,3 százalékuk első alkalommal regisztrált.

A foglalkoztatók összesen 63,5 ezer üres álláshelyet jelentettek be a múlt hónapban, amelynek 75,7 százalékához igényeltek támogatást. Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jelentették be az állások több mint egyharmadát. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 48 ezer volt, amelyből 44 ezer a közfoglalkoztatás valamely eszközét takarta.

Áprilisban az újonnan bejelentett nem támogatott álláshelyek száma 15,4 ezer volt, ami az összes álláshely 24,3 százaléka. A nem támogatott állások elsősorban az egyszerű ipari, a bolti eladó, a mechanikai gép-összeszerelő, a szolgáltatási és szállítási, valamint az egyéb egyszerű építőipari foglalkozásokra vonatkoztak.

Összességében az idén áprilisban 177,8 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre, ebből a zárónapon 79,1 ezer maradt betöltetlen.

A múlt hónapban a foglalkoztatók 1274 munkavállalót érintően jelentettek be csoportos létszámcsökkentési döntést a foglalkoztatási szolgálathoz, ebből a fővárosban 1031 dolgozót érintett a létszámleépítés.

– MTI –








hirdetés