„Ennek a munkának soha nincs vége”

Akt.:
„Ennek a munkának soha nincs vége”
„Ennek a munkának soha nincs vége”
Miskolc – A Máltai Lovagrend ősi jelszava: a hit védelme és a rászorulók megsegítése évszázadokon át nyúló cél.

Karácsony előtt a szokottnál jobban háborog a lelkiismeretünk. Döbbenten csodálkozunk az ételosztások előtt kanyargó hosszú sorokra. Kollégáink tapintatosan filmeznek, nem mindenki örül, ha az elesett szegények között látná a világ. Röstelljük, s magunkban mentegetőzünk, kicsik vagyunk ahhoz, hogy az egész világ baját egyedül oldjuk meg. Ilyenkor nem csak a szívünk, a pénztárcánk is megnyílik a parkolókban tengődő hajléktalanok előtt. Mennyire kampányszerű az önzetlen segítségnyújtás, képesek vagyunk-e folyamatosan gondoskodni a nélkülöző, szerencsétlen embertársainkról? – kérdezzük dr. Csiba Gábort, a Máltai Szeretetszolgálat miskolci csoportjának alapító vezetőjét.

dr. Csiba Gábor: Orvosként optimistábban látom a helyzetet. Ha megvan bennünk a jóság, a mások iránti szeretet, az kiapadhatatlan és egész évben munkára ösztönöz. A Máltai Lovagrend ősi jelszava: a hit védelme és a rászorulók megsegítése évszázadokon át nyúló cél. Amit teszünk, nem látványos, s aligha hinném, hogy kifogyunk a tennivalóból. Mi az esztendő minden napján nyitva vagyunk a rászorultak előtt. Közismert a hetvenágyas majláthi ápolási otthon, amihez egy 25 személyes szociális részleg is tartozik. A volt iskolaépületben tartjuk fenn a hajléktalanszállót, az ingyenkonyhát, és ugyanitt biztosítjuk az elesettek orvosi ellátását. Itt található a támogatószolgálatunk, valamint az adminisztrációs központunk, továbbá a raktáraink is, ahol az adományokat gyűjtjük és elosztjuk a rászorultaknak.

Közismert ember, a megyei kórház főigazgatója – hosszú évek óta vezető pozícióban. Mennyire képes átérezni, azonosulni a Máltaiak által oltalmazottak világát?

dr. Csiba Gábor: Ezzel aligha lehet bármilyen nehézségem. Jómagam egy nyolcgyermekes sajószentpéteri orvos családból származom. Drága jó édesapám úgy is gondoskodott mindannyiunkról, hogy megtanította, sose feledkezzünk meg a szegényekről, a betegekről. Sokszor elkísértem a rendelésekre. Jártam vele olyan helyeken is, ahol fel se írta a receptet, engem szalajtott el kiváltani. Tudta, hogy annak a családnak annyija sincs, hogy megvegye a patikaszert. Ma ezt úgy mondják, szociálisan érzékeny volt. Feltehetően ezt a nyitottságát a világra megörököltem.

Ez persze még vajmi kevés ahhoz, hogy valaki eljusson egy szeretetszolgálati egység vezetéséig.

dr. Csiba Gábor: Valóban, vagyunk még jó néhányan, akik hasonlóan gondolkodunk és éljük mindennapjainkat. Engem a rendszerváltáskor, a romániai forradalom idején fogott el a lelkesedés. Úgy éreztem, hogy mint traumatológus magam is tehetek valamit az erdélyi magyarokért. Már az első kórházi segélyszállítmányt elkísértem Kolozsvárra és Temesvárra. Megvallom, megható és megrendítő volt a fogadtatás. Amikor átadtuk az ottani kollégáknak mindazt, amire egy ilyen helyzetben szükségük lehet, elsírták magukat az ottaniak. Persze, a mi szemünk is fátyolos lett. Számomra azok a napok döntötték el, hogy a németországi Máltai Segélyszervezet mintájára Csilla von Boeselager támogatásával, Kozma Imre Atya segítségével hazánkban, vidéken az elsők között meg kell alapítani a miskolci csoportot. Ez ma már a Szeretetszolgálat – mely a Máltai Lovagrend hivatalos segélyszervezete – regionális központja is. Egyébként életem egyetlen karácsonya volt a fentiekben említett, amit ilyen távolságban töltöttem a családomtól. A szokásos ügyeleteket, amikor rövid időre hazamehettem, nem számítom ide. Az az erdélyi szenteste viszont, ahol csak a gyertyák fényében köszönthettük az Úr Jézus eljövetelét, máig is meghatározza az életemet.

Van-e valamilyen függvényrendszer a szegénység és az adakozók száma között. Ha mélyül a szakadék, többen támogatják a Máltai rendet?

dr. Csiba Gábor: Ha volna is ilyen kimutatás, nehéz lenne ebből bármilyen hosszú távú következtetést levonni. Tény, hogy mi jobban számíthatunk a szegények sűrű fillérjeire, mint a tehetősek ritka forintjaira. Kapunk a magánszemélyek adójának egy százalékaiból is, és számos cégnél élnek azzal a lehetőséggel, hogy a számunkra befizetett támogatást leírhatják az adózáskor. Segít az önkormányzat is, támogatja az ingyenkonyhát és a gyermekszállítást, ünnepeinket.

Jó helyre megy a pénz…

dr. Csiba Gábor: Ez biztos. Amikor nő a keretünk, elgondolkodunk, hogy miként bővíthetnénk a támogatást. Sosem elégszünk meg az egyszeri adományozással. Igyekszünk a családok mindennapjait is bearanyozni. Bármennyire is nagy szavak, amit mondok, de az érintettek tudják, mit jelent számukra a mozgássérült, fogyatékos gyermekek szállítása, utaztatása. Az avasi kulcsos gyerekek játszóterét is a másokért való tenni akarás szellemében hoztuk létre. Közben tudjuk, hogy a rászorultság, a mélyszegénység politikai ciklusoktól független, bármennyire is dolgozunk, küzdünk ellene, ennek a munkának soha nem érünk a végére. Számunkra apró öröm, valóságos sikerélmény, ha sikerül egy-egy elesett hajléktalant visszahozni a normális életbe. Keressük a sors számkivetettjei között azokat az ambiciózus embereket, akik maguk is képesek visszajutni a normális életvitelbe – és mindig találunk is.

Szántó István