Győzike Hegyalján puttonyozott

Győzike Hegyalján puttonyozott
Igencsak meglepte a Bekecsen élőket, amikor a tévésztár betoppant a szüretre.

Az események a budapesti bornapokra vezethetők vissza, a Tokaj-hegyaljai községben működő La Veranda Borház Rt. vezetői azon töprengtek, miként lehetne még jobban terjeszteni a történelmi borvidék hírét. Hirtelen jött az ötlet, hogy meghívják egy szüretre Gáspár Győzőt, családjával együtt. Tett, tett követett. Szombaton, egy rövid közönségtalálkozót tartottak a szerencsi Africafe-ban, majd irány a dűlő és nem holmi fellépő ruhában, hanem beöltözve, mint a napszámosok.

Nem bírta a súlyt

Győzike nem sokat cifrázott, hamar a sorok közé terelte a kíváncsiskodókat, vállára kapott egy puttonyt és úgy ugrott neki a betakarításnak, mint aki egész életét hegyalján töltötte. Érdeklődésünkre elmondta, soha nem vett még részt szüreten, kifejezetten tetszik neki ez a foglalatosság.

Hangulatot fokozandó, időnként táncra perdült egy-egy szőlőszedő asszonnyal, a zenei hátteret igazi cigánybanda szolgáltatta, egyszóval régi idők hagyományai elevenedtek fel.

Azt már csak megemlítjük, hogy a pótkocsira állított terhes (szőlős kád) megközelítésekor kettétört alatta a létra, ez azonban nem zavarta. Az esti órákban a szőlőfeldolgozáson is részt vett a család.

SFL








hirdetés