„Szinte repülnek a kamionok” – A főutcán nem jó lakni Csobádon…

Akt.:
A litván autó Tóth Béláné kertjében landolt
A litván autó Tóth Béláné kertjében landolt - © Fotó: BOON
Csobád – Egy litván autó úgy rohant be Erzsike néni kertjébe, hogy még a villanyoszlopot is kidöntötte.

Örökös félelemben élnek Csobádon a főutcán lakók, főleg azok, akik a település Forró felőli végén élnek. Itt ugyanis egy forgalomlassító próbálja meg a kamionok, teherautók és személyautók sebességét korlátozni, de ha a sofőr későn kapcsol, akkor a lassító beton félgömbjei megdobják a járművet, ami aztán valamelyik közeli ház kertjében landol.

Épp ez történt szombaton is (november 18-án) délután 3 órakor, amikor egy litván rendszámú Mitsubishi pickup Tóth Béláné Erzsike néni portáján kötött ki. A kocsi tönkretette mindkét kaput, és jó darabon a kerítést is beszakította. Akkora erővel csapódott be, hogy az út menti villanyoszlopot is kidöntötte, így egy darabig áram sem volt a környéken.

Fotó: BOON Fotó: BOON ©

A vétkes sofőr szerencsére megúszta, de a kocsija nem, az összetörve ott hever még mindig Tóth Béláné kertjében. Erzsike nénitől megtudtuk, a sofőr azt mondta, elvakította a napfény, azért történt a baleset. Az asszony azóta járt a biztosítónál, de kiderült, mivel külföldi okozta a kárát, a Magyar Biztosítók Szövetségéhez kell fordulnia, a kárt ott rendezik.

– Még szerencse, hogy amikor építkeztünk, nem engedték a házat az úthoz közelebb építeni, mert ha engedték volna, akkor még abban is kárt tett volna a figyelmetlen autós. Ezt az állandó dübörgést már megszoktuk, de hogy még attól is félni kelljen, hogy belénk rohan valamilyen jármű! – háborog Erzsike néni. Hozzáteszi: ő még viszonylag szerencsés, hogy most történt vele először ilyesmi, de a szomszédasszonya kertjében már háromszor is jártak hívatlan vendégek, kocsival együtt persze.

„Felmászott” a fára

Megkérdezzük hát a szomszédasszonyt is, a 85 éves Laczik Jánosné Mariska nénit, aki csak sorolta a baleseteket.
Pár évvel ezelőtt egy lengyel, hangszereket szállító furgon repült be a kertjébe, a kerítést persze tönkretette. Két évvel ezelőtt egy szlovák kamion következett, ami ismét beszakította a kerítést, és kidöntött egy szilvafát. A másikat pedig ki kellett vágni, mert másként nem tudták kihúzni a kertből a járművet.

Fotó: BOON Fotó: BOON ©

Mariska néni nagyon sajnálta a szilvafáit, mert jól termettek, illatos és ízletes gyümölcsöket szüretelt róluk. A biztosító azonban ezekért nem fizetett, csak a kerítésért. Nem sokkal utána egy csobádi, fiatal fiú landolt Mariska néni kertjében kocsijával együtt, azaz ahogy az asszony fogalmaz, „felmászott” egy újabb fájára, ami még megvolt. A sofőr családja szerencsére kifizette a kárt, és a kerítést is megjavították.

– De ha nem állja a kocsi útját a fa, akkor a házamba rohan – emlékszik Mariska néni.

Hatalmas csattanás

A szombati balesetről szólva pedig elmondja, hallotta ő, hogy az egyik autó nagyon gyorsan jön, mert ezt a 3-as út mentén élők már hangról meg tudják állapítani, aztán csak egy hatalmas csattanást.

Fotó: BOON Fotó: BOON ©

– Amikor lassan kiértem a kertbe, mert két bottal járok, akkor látom, hogy most meg Erzsikéhez rohant be egy kocsi. Ha kicsit lassabban jön, akkor megint hozzám csapódik be – állapítja meg az asszony. Aztán elmeséli, hogy az önkormányzat már kérte a közútkezelőt, hogy építsen a falu végén álló házak elé betonfalat, mert az nem lehet, hogy a tulajdonosok félévente csináltassák a kerítésüket. De a közútkezelő azt mondta, az életveszélyes lenne, így egy sebességkorlátozó táblát helyezett ki.

– Éjszaka de sokszor felébredek! Mert itt nincs megállás, egész éjjel, egész nappal dübörögnek az autók. Arra gondolok mindig, jaj, csak nehogy megint hozzám jöjjön be valamelyik! Nagyon sokat idegeskedünk, itt nincs nyugalom – fogalmaz Mariska néni.

Hegyi Erika



Encs.
BOON.HU

További hírek a Encs hírei kategóriából






hirdetés