Én még a Balatont se láttam

Akt.:
Illusztráció - Gyerekek játszanak Szekszárd - Görcsönydoboka közterein a nyári iskolai szünetben
Illusztráció - Gyerekek játszanak Szekszárd - Görcsönydoboka közterein a nyári iskolai szünetben - © Fotó: abcug.hu
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Vidéki strandok, a koszos Duna-part, pár évente egy nap a Velencei-tónál – sokaknak csak ennyi nyaralás jut egy évben, de sok ápolónő vagy dada évek vagy akár évtizedek óta nem jutott el sehová. A közmunkásoknak még szabadságból is kevesebb jár, az ország keleti feléből pedig már a Balaton is elérhetetlenül messze van. Így nem nyaralnak a kis fizetésből élő magyarok. Albert Ákos cikke az Abcúgon.

– Én még a Balatont sem láttam.”

– Én sem.”

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb kutatása szerint 2016. első negyedévben a magyar lakosság 17 százalékkal többször utazott külföldre és 32 százalékkal költött többet az utazásaira a tavalyinál. Az összes utazás több mint fele turisztikai volt, ezek 18 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest. A magyar turisták pedig összesen 126 milliárd forintot hagytak külföldön. Egy napra főleg Ausztria és Szlovákia volt az úti cél, több napra szintén Ausztria és Németország.

Papíron tehát a magyar turizmus növekedik, a magyarok egyre többször járnak külföldre és egyre több pénzt hagynak ott. Sokaknak azonban egyáltalán nem természetes, hogy ha itt a nyár, akkor felkapják a gyerekeket, és irány a tenger. Nem kell ahhoz a kelet-magyarországi szegénytelepekre menni, hogy olyan magyarokkal találkozzunk, akik már évtizedek óta nem tudtak eljutni nemhogy külföldre, de a laktótelepvégi piszkos Duna-parton kívül sehová sem.

Körbekérdeztünk az olvasóink között, kinek hová van lehetősége eljutni idén nyáron, majd tettünk egy kört a Békásmegyeri lakótelepen is. Kiderült, hogy a dolgozó magyarok egy része már évek, vagy akár évtizedek óta nem jutott el többnapos nyaralásra, Szabolcs megyéből még a Balaton is elérhetetlen, sokaknak csak a helyi strandok jelenthetnek néha kikapcsolódást, de a belépő még oda is drága.

Szabolcsból még a Balaton is elérhetetlen

23 éve nyaraltam utoljára egy diabetes táborban Parádfürdõn… Családdal együtt soha. Dolgoztam, most munkanélküli vagyok. Régen a munka miatt nem volt idõ, ma már nincs mibõl. Nem érte meg. (Ferenc)

“Én ide járok, Alsó-Horvátországba” – mondta Edit, aki éppen egy padon ücsörgött a békásmegyeri panelházak között péntek délután. Idén januárban ment nyugdíjba, előtte a közeli óvodában volt dada. Alsó-Horvátországnak pedig semmi köze az Adriai tenger partján fekvő államhoz, Edit a békásmegyeri Duna-partot hívja így.

Edit azt mondta, utoljára tíz éve volt nyaralni, akkor a Balatonnál, a legutóbbi külföldi utazásához pedig egészen a rendszerváltás előttre kell visszaemlékeznie. “Egyedül neveltem fel két gyereket, de akkoriban tudtam nyaralni” – mondta. Az alatt az idő alatt, amíg az óvodában dolgozott, sehová sem jutott el. Ez szerinte nem csoda, 75 ezer forint volt a nettó fizetése akkor, amikor pár hónapja nyugdíjba ment, a rezsije pedig 50.

De legalább a Duna-parttal meg van elégedve: jó kifeküdni napozni, van, hogy hatan is kisétálnak, és sütögetnek a parton. Bár a vízbe nem érdemes bemenni, az ugyanis koszos. “Görögországba mennék szívesen, oda úgy elvihetne valaki” – álmodozott egy sort, de a Balaton is megfelelne újra, ha lenne rá pénze.

A pár sarokkal arrébb lévő vegyesboltban Marika szolgálja ki a délben betérő munkásembereket, akik egytől egyig sört vásárolnak. A negyvenes nő szerencsésebb Editnél, ő ugyanis két éve öt napra lejutott a családjával a Balatonra, és egy-egy napra akár évente kétszer is el szoktak autózni a Velencei-tóra. Nem volt ez mindig így.

Marikáék négy éve költöztek Budapestre Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, ahol a határ mentén éltek. “Szabolcsból messze volt a Balaton” – mondta. Dupla annyi idő és dupla annyi pénz volt elautózni onnan a magyar tengerhez, mint a fővárosból, így rendszerint el sem indultak. Helyette a helyi strandokra mentek. Budapestről már könnyebb eljutni a tavakhoz, most a rokonlátogatással vannak bajban: ahhoz ugyanis vissza kell autózni Szabolcsba.

Hiába éltek a határ mentén, Marika életében egyszer volt külföldön: idén januárban, Londonban. Saját maga sohase lett volna képes kijutni, de a húga már évek óta ott dolgozik, és most végre meghívta magához. “Egyáltalán nem féltem” – mondta büszkén a repülőútról, majd csodálattal beszélt az angol fővárosról, ahol még télen is virágoztak a fák, utaztak emeletes busszal és a Buckingham-palotát is látták. “Ez egy élmény” – mondta.

Idénre nem terveznek több nyaralást: épp elég pénzt visz el a rokonlátogatás.

Biciklivel a strandra, évente egyszer

Csak egy strandrol szamoljuk ki a belepo egy csaladnak 10 000ft egyenek igyanak 5000 ez egyszeri strand az atlagkereset 80 000ft akarhogy hazudnak mibol kell nyaralni strandolni ??!!!!!! (Mari)

Az Abcúg kérdéseire e-mailben válaszolt, főleg vidéki magyarok mind a pénzszűke miatt képtelenek elutazni: Marikához hasonlóan nekik csak a helyi strandok maradtak, és még azok sem felhőtlenül. Erzsébetnek óvodás és iskolák gyerekei vannak, hozza-viszi őket egész nap, ezért képtelen komolyabb, állandó munkát végezni, és kevés a havi bevétele.

Számára a nyaralás annyi, hogy kinéz egy napot, amikor éppen nincsen óvodai és iskolai ügyelet. Előző nap szendvicset csinál, üdítőt hűt, majd reggel biciklire ülteti a gyerekeit és hat kilométert bicikliznek a legközelebbi faluig. Ott buszra szállnak, így 9-re a strandnyitásra már Kecskeméten lehetnek. “Megveszem a jegyeket, de semmi másra nem adunk ki pénzt, délután 2 felé elmegyünk. Busszal a bicajokig, aztán haza. Ezt csak évente egyszer tesszük meg” – írta.

Hasonlóan van ezzel a Békés megyei Erika is. Ő 28 éve dolgozik ápolónőként. Az első gyerekének születése előtt még rendszeresen utazott, de aztán a három gyerek és a lakástörlesztők mellett bárhogy osztottak és szoroztak, sosem maradt elég pénzük. Így jobb híján a gyerekek iskolai táborokba mentek, és Erika még így is szerencsésnek érezte magát. “Láttam, hogy az osztályaikból a fele gyerek nem tudott menni” – írta. Ma már unokáik vannak, de velük is csak a helyi strandra tudnak kijárni.

A közmunkásoknak még a szabadság sem jár

Még a szüleim által gyerekként…70-80-as évek . Azóta soha sehova csak küzdés a megélhetésért. (Judit)

Erzsébet évek óta közmunkásként dolgozik Budapesten, jelenleg éppen két állás között van. A férje bádogos, jelenleg szintén munkanélküli, együtt nevelik a 11 éves kislányukat. A 22 800 forintos szociális segélyből, plusz a családi pótlékból élnek. “Nyaralásról szó sem lehet ebből a bérből” – mondta Erzsébet, pedig a Velencei tóra terveztek menni. Egy teljes napra. Nem baj, majd talán jövőre – mondta.

A kislány napközis táborban van, ott egész nyáron ingyen gondját viselik. Sőt, Erzsébet szerint még olyan helyekre is elviszik kirándulni, ahová a szülőkkel esélye sincs eljutni. Például a budapesti állatkertbe.

A közmunkásoknak nemcsak pénzük nincs, de jóval kevesebb rendes szabadság is jár nekik, mint a nem közfoglalkoztottaknak. Minden közfoglalkoztatottnak maximum 20 nap szabadság jár egy évben, az életkorától, gyermekei számától, egészségi állapotától függetlenül, pedig egy átlagos munkavállalónak 27 nap fizetett szabadsága van egy évben. Ráadásul, a Közmunkás Mozgalom a Jövőért közleménye szerint azt a húsz napot is csak a már elvégzett munka idejével arányosan vehetik ki, azaz egy hónap után 1-­2 napot.

Albert Ákos | abcug.hu