„Én már Miskolcon maradok”

Oroszok címmel rendeztek zenés műsort Vihula Mihajlo gitárművész és Harsányi Attila színművész közreműködésével a miskolci underground klubban
Oroszok címmel rendeztek zenés műsort Vihula Mihajlo gitárművész és Harsányi Attila színművész közreműködésével a miskolci underground klubban
Miskolc  – Egy gitárművész és egy nyelvi lektor. Itt találtak otthonra.


Milyennek látják Miskolcot azok a miskolciak, akik távoli országban születtek és nőttek fel, de a sorsuk valahogy úgy hozta, hogy ez a város lett az otthonuk? Kalandos utakon érkeztek hozzánk, és azért épp hozzánk, mert volt, aki befogadta őket.

Nem tudott magyarul

Az ukrán származású Vihula Mihajlo gitárművész, gitártanár 10 évvel ezelőtt még egy szót sem tudott magyarul, ma pedig már olyan folyékonyan és gyorsan beszéli a nyelvünket, hogy története közben alig tudtunk jegy­zetelni.

– Spanyolországban éltem, aztán hazamentem Ukrajnába. Ott az egyik este azt álmodtam, hogy Ungváron fogok tanítani, a zeneakadémián. Ez 2005-ben történt. De hiába az álom, akkor ott nem volt hely. Van egy dicséretes diplomám, megnyertem 5 versenyt, és nincs munkahelyem, keseregtem. Az ismerőseim azt mondták, próbáljam meg Magyarországot. Akkor nem sok mindent tudtam Magyarországról, de azért elutaztam Budapestre, az ismerősöm ismerőséhez. Felhívtam 32 iskolát, de mindenütt azt kérdezték, tudok-e magyarul, van-e papírom, pályáztam-e. Mivel mindegyikre nem volt a válasz, elutasítottak.

Egyedül Miskolcon, a Fazekas Általános Iskolában, az akkori igazgató, Kascsák Ferenc mondta azt, hogy „jöjjön, megnézzük”. Akkor még csak egy pár alapszót tudtam magyarul. Az igazgató megkérdezte: „Misa! Mennyi idő kell neked, hogy megtanuld a nyelvet?” Én meg azt mondtam, hogy egy hónap. „Próbáljuk meg”, mondta Feri nevetve, azóta is itt dolgozom. A tanítványaimtól tanultam meg magyarul, én meg gitározni tanítom őket, de koncertezem és a színházban is játszom – meséli Mihajlo, azaz Misa.

Hiába hívják

Elárulja: most már hívják sokan az ország minden részéből, hogy menjen tanítani főiskolára, játszani színházba, több fizetést is ajánlanak neki, de ő nem megy.

– Én már Miskolcon maradok. Nekem olyan jó baráti köröm van itt, hogy azzal nem lehet szakítani – indokol.

Aztán Miskolc szépségeiről beszél. Arról, hogy hasonlít Ungvárra, mert Miskolcot is hegyek veszik körül, és kettészeli egy vízfolyás. És hogy az a tapasztalata, hogy itt az emberek befogadóak, de csak akkor, ha valaki bebizonyítja, hogy tud és akar tenni valamit. És hogy Miskolc olyan fantasztikus, mert itt minden van: szimfonikus zenekar, színház és nagyszerű kulturális rendezvények, sorozatok. Jó párnak ő is aktív résztvevője.

De azt is észrevette, hogy a lokálpatrióta miskolciak nem bíznak eléggé magukban, nem értékelik eléggé sokra a várost.

Miskolcot pedig dicsérni kellene, ahogy ezt más városok lakói is teszik a saját városukkal. Nem azon kell mindig keseregni, hogy hiányzik 10 ezer munkahely, hanem a szépet kell észrevenni – tanácsolja a gitárművész.

Kaliforniából

A kaliforniai Dennis Engel is miskolcinak vallja magát ma már. 1996-tól Erdélyben dolgozott, angolt tanított egy líceumban. Azonban szeretett volna idősebb és érettebb embereket oktatni, ezért, amikor 2003-ban a Miskolci Egyetemen adódott egy állás, megpályázta. Azóta (kis megszakítással) angol anyanyelvi lektorként dolgozik az intézményben.

– Amikor Miskolcra költöztem, elámultam, mert sokkal nagyobb volt, mint az előző lakóhelyem, Kézdivásárhely. Miskolcon sokkal több intézmény, étterem, bevásárlóközpont működött, és modernebb is volt, mint az erdélyi kisváros – sorolja lelkesen a lektor. – Jó itt nekem – jelenti ki. – Az egyetemen is jó, de az is, hogy éneklek a Bartók kórusban, és van egy másik kórusunk is. Amikor éneklek, akkor pihenek, nagyon szeretem, hogy a kórussal sokat utazunk, és hát kiváló a társaság is. Miskolcnak a természeti adottságai is fantasztikusak. Itt van a Bükk, Lillafüred, ami gyönyörű. De szeretem a fürdőket és az uszodákat is.

A miskolci emberekről szólva pedig elmondja: mint a világ minden táján, mindenütt vannak jó és rossz emberek. Egyvalamit hiányol a városból: a bicikliutakat. Mint mondja, van ugyan néhány, de sokkal több kellene, hogy az emberek a környezetkímélő és egészséges közlekedést választhassák.

– Hegyi Erika –