Emmi: a legtöbb civil szervezet a sport és a kultúra területén működik

Budapest – A legtöbb civil szervezet a szabadidő eltöltéséhez kötődik, a sport és a kultúra területén működik, jelentős ugyanakkor a szociális és az egészségügyi szervezetek aránya is – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.

Fülöp Attila elmondta: mintegy 60 ezer alapítvány és egyesület van bejegyezve Magyarországon, ezek közül azonban ténylegesen csupán 20-30 ezer működik.

A civil szervezetek nagyon fontos közösségépítő, településfejlesztő munkát végeznek, még akkor is, ha többségük nem kap kiemelt médiafigyelmet – jelentette ki a helyettes államtitkár.

Fülöp Attila beszélt a minden megyében megtalálható civil információs centrumokról is, amelyek térítésmentes pénzügyi és jogi segítséget nyújtanak a civil szervezeteknek, például a pályázatírást támogatják. A kormány idén 300 millió forintot költött ezekre a centrumokra, és az a szándéka, hogy továbbra is fenntartsa a rendszert – emelte ki.

– MTI –