Emléktáblát állít a P1-Bau Kft. Endresz Györgynek, az első magyar pilótának, aki átszelte az óceánt

Akt.:
Emléktáblát állít a P1-Bau Kft. Endresz Györgynek, az első magyar pilótának, aki átszelte az óceánt
1931. július 15-én két rendkívül merész magyar pilóta szállt fel Amerikából, Harbour Grace repülőteréről, hogy megvalósíthatatlannak tűnő álmukat követve, végrehajtsák az első magyar óceánrepülésünket.

Nem kis akcióról volt szó, hiszen Endresz György pilóta és Magyar Sándor navigátor, rekordkísérlete előtt csupán tizennégyen tudták sikeresen átrepülni az óceánt. 5182 km megtétele után Bicske és Felcsút határában bár kényszerleszállást hajtottak végre, a bátor pilótákat másnap mégis százezrek ünnepelték és nemzeti hősként fogadták Budapesten a millenniumi Emlékműnél. A Felcsútig megtett 5770 km-es utat a két magyar óceánrepülő pontosan 25 óra 20 perc alatt teljesítette, gyorsabban, mint addig bárki, óránként csaknem 230 kilométeres átlagsebességgel. Továbbá a korábbi óceánrepülők közül senki sem hatolt ilyen mélységig az európai kontinens belsejébe, így három világrekord is megdőlt ezen a napon. 2018. január 6-án délelőtt a miskolci Endresz György utcában emléktáblát avatott a P1-Bau Kft a két pilóta bátor vállalkozása előtt tisztelegve.

Napjainkban sokan nem tudják ki az az Endresz György, ismeretlen ez a név az emberek többségének, nem tudják, milyen hatalmas tettet hajtott végre társával egy olyan korban, amikor az óceánok átrepülése még egy lehetetlen vállalkozás volt.”- kezd bele a mesélésbe Pethő Zsolt a P1- BAU Kft. ügyvezetője.

De hogyan is kapcsolódik egy építőipari kft. a magyar rekorderhez?

Cégünk története 2009 májusában itt az Endresz György utcán kezdődött meg azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a jelenlegi piacon olyan megoldásokat kínáljunk majd megbízóink számára, melyekkel tartós és gazdaságos beruházások valósulhatnak meg az igények, a szakmai előírások megfelelő összehangolásával. Személyes a kötődésem ehhez a névhez, ehhez az utcához, amelyben megkezdtük a P1-Bau Kft. pályafutását. Végig gondolva, nem kis vállalkozás volt ez a részünkről, mégsem adtuk fel, ahogy a pilóták sem. A minőség iránt szintén maximálisan elkötelezett munkatársaimmal folyamatosan törekedtünk, arra hogy megbízóink részére magas színvonalú és teljes körű szolgáltatást nyújthassunk. Partnereinkkel lépésről-lépésre együttműködve értük el, hogy a pontos és korrekt munkavégzéssel sikeres megvalósításokról tegyünk tanúbizonyságot. Merjünk nagyot álmodni, ahogy ezt a két bátor pilóta is tette és kitartásunknak egyszer biztosan meg lesz majd a sikere.

– PR cikk –