Emlékmű Bodrogkeresztúr gólyájának is

Forgatás az emlékműnél
Forgatás az emlékműnél - © Fotó: EJ
Tokaj-Hegyalja – Fülöp tizenhárom éven át volt állandó lakosa a falunak.

Idén nyolc településen tíz installációt épített a Hello Wood Tokaj-Hegyalján. Az ország ­összes építészképzést kínáló felsőoktatási intézményeiből, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetemről összesen 150 diák és számos díjnyertes építész kapcsolódott be az egyhetes munkába.

Tíz elem

Szerencsen az egykori cukorgyár füstölgő kéményeire emlékeztető optikai illúziót, Tarcalon naplementenéző ülőhelyet, Rátkán pedig óriás kakast építettek a Hello Wood résztvevői. Ez csak három elem abból a tízből, amit idén már a másodszorra visszatérő alkotótábor résztvevői hagytak emlékül a világörökségi borvidéken. A szervezők azt mondják, a projekt oktatási szempontból is nagy jelentőséggel bír, hiszen az egyetemek be is építették a tantervbe az egyhetes tábort, amely felbecsülhetetlen gyakorlati tapasztalatot jelent a hallgatóknak. A Hello Wood az ország legismertebb építészeti oktatással foglalkozó stúdiója, akik Csóromföldétől Argentínáig tartanak nemzetközi építészeti táborokat, és Torontótól Londonig jegyzik munkájukat.

– A borvidék huszonhét településből áll és minden település egyenlő számunkra. A cél, hogy a megfelelő támogatás ismeretében Héjj Dávid elnök úrral közösen azt szeretnénk elérni, hogy az elkövetkezendő két évben minden településen épüljön fel egy látványos installáció – mondta el a projektet támogató Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Strommer Dávid.

Érdekesek

Hozzátette, olyan elemek építése a cél, amik mind a helyieknek, mind a térségbe látogató turistáknak is érdekesek lehetnek. Bodrogkeresztúrban, a hét honfoglaló vezért bemutató Bodrog-parti parkban a település gólyájának állítottak emléket. Fülöp tizenhárom éven át volt állandó lakosa a falunak, a Pécsi Tudományegyetem a kecses szárnyaival oltalmat adó, fentről mindent látó gólyát idézte meg kilátópontjával.

ÉM-EJ


A tavalyi alkotótáborban
Tokaj - Absztrakt emlékművet állítanak Bodrog­keresztúr gólyájának. Idén már második alkalommal települ Tokaj-Hegyaljára a Hello Wood. Az építészmustrára mintegy százötven szakember érkezik az országból, a hallgatók nyolc településen tíz installációt építenek. Összesen százötven egyetemistára sz...

Fülöp gólya 15 évesen hunyt el
Bodrogkeresztúr - Fülöp gólya, Bodrogkeresztúr ikonikus madara már az örök vadászmezőkön kergeti a békákat. Bodrogkeresztúr gólyája, aki több mint egy évtizede nem hagyta el a falut, befejezte földi pályafutását. Emlékfutás – Egy szigeteletlen vezetéknek repült neki és halálos áramütést szenve...