Nagyvilág

2012.12.28. 08:01

Nemzetközi jogász: eltérőek lehetnek az államok és tengeren túli területeik jogszabályai

Budapest, 2012. december 28., péntek (MTI) - Jogszabályaikat az államok általában automatikusan alkalmazzák a tengeren túli területeiken is, ez azonban korlátozható, így a jogok bizonyos esetekben eltérőek lehetnek - mondta Lattmann Tamás nemzetközi jogász az MTI-nek.

Budapest, 2012. december 28., péntek (MTI) - Jogszabályaikat az államok általában automatikusan alkalmazzák a tengeren túli területeiken is, ez azonban korlátozható, így a jogok bizonyos esetekben eltérőek lehetnek - mondta Lattmann Tamás nemzetközi jogász az MTI-nek.

Az MTI azzal kapcsolatban kérdezte a szakértőt, hogy egy magyar nő hároméves, kettős, francia-magyar állampolgárságú fiáért harcol Francia Polinéziában. A nő összeházasodott egy francia állampolgárságú, koreai származású férfival, majd állapotos lett. A nő apja szerint a férj lelkileg és fizikailag is bántalmazta feleségét, aki először 2011-ben jelezte, hogy válni akar. A pár ezután Francia Polinéziába utazott. Amikor azonban a nő haza akart utazni kisfiával, a férfi magához vette az útlevelüket. A nő családja szerint a kisfiúnak törvényesen bejelentve kizárólag magyarországi lakcíme van, így elhelyezéséről az ottani joghatóság nem dönthetne, ebben a kérdésben a francia jog szerint is Magyarországon kellene eljárni.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója kiemelte, a korábbi időszakból fennmaradt speciális politikai kapcsolatok a tengeren túli területek és egykori gyarmattartóik között megmaradtak, és az államok által meghatározott közjogi keretek között élnek tovább. A nemzetközi jog mindazonáltal egy entitásként kezeli az államot és tengeren túli területeit, de a korábbi gyarmatok praktikus okokból sokszor külön jogosítványokat is kapnak, például nemzetközi szerződéseket köthetnek a szomszédos országokkal a kétoldalú kapcsolattartás, a kereskedelem vagy az idegenrendészeti ügyek kezelésének megkönnyítésére - magyarázta.

A nemzetközi jogász kitért arra, hogy ezek a kapcsolatok hatással lehetnek az uniós jog alakulására is. Bár az államok jogszabályaikat általában automatikusan alkalmazzák a tengeren túli területeiken is, ez nem minden esetben vonatkozik az államot kötelező uniós jogi normákra, amelyek alkalmazása akár ki is zárható. Az utoljára a Lisszaboni Szerződéssel módosított uniós alapító szerződésekhez is csatoltak olyan kiegészítő jegyzőkönyveket, amelyek egyes tagállamok esetében tisztázzák, hogy az azokban foglaltak miként érvényesek ezeken a területeken - mondta.

Példaként említette az uniós jogszabályok alkalmazásának kizárására, hogy miközben Franciaország a monetáris unió tagja, megőrizte a pénzkibocsátás jogát egyes tengeren túli területein.

A második világháború után volt a dekolonizáció utolsó nagy hulláma, több egykori gyarmat lépett az önállósodás útjára, erre az akkori nemzetközi politikai környezet is megfelelő volt - emlékeztetett. Véleménye szerint a tengeren túli területek esetében már nem jellemző, hogy el akarnának szakadni az egykori gyarmattartó országoktól, inkább a jelenlegi államszerkezeten belül törekednek nagyobb önállóság kivívására jogi és politikai eszközökkel.

Lattmann Tamás kiemelte, az elszakadás gazdasági szempontból sem állna érdekükben, hiszen ha nagyon eltávolodnának az egykori gyarmattartóktól, azzal az európai piacot is elvesztenék.

Példaként említette a Holland Antillákat, ahol a nagyobb önállóságért folytatott erőfeszítésekre Hollandia fokozatos engedékenységgel válaszolt, két éve át is alakította az államszerkezetét, így a terület a holland korona alatt ugyan, de lényegében önálló státust kapott.

Azzal kapcsolatban, hogy novemberben Puerto Rico népszavazáson úgy döntött, az Egyesült Államok tagállama szeretne lenni, Lattmann Tamás azt mondta, Puerto Rico azért igyekszik minél közelebb kerülni az országhoz, mert ez sok szempontból előnyös lenne számára, elsősorban anyagi haszonnal járna.

Az Egyesült Államok politikai gyakorlata, struktúrája azonban már régen kialakult, egy új állam teljes integrálása ezért gondot okozhat - mutatott rá. Felhívta a figyelmet arra is, hogy azok a tagállamok pedig, amelyek nettó haszonélvezői a szövetségi költségvetésnek, nem örülnének a náluk szegényebb Puerto Rico csatlakozásának.

- MTI - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!