Emléket állít a kohászatnak

Emléket állít a kohászatnak
Miskolc – A miskolci városházán pénteken délelőtt mutatták be Boros Árpád Tanulmányok Diósgyőr történetéhez című sorozatának két, legújabb kötetét.

A diósgyőri kohászat karbantartásának, valamint acélgyártásának és energiaellátásának története című, vaskos kiadványokat Fedor Vilmos ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Az alpolgármester elmondta: a nagyipari múltról sokan és sokféleképpen vélekednek. A megyeszékhely történetének meghatározó időszakára hosszú ideig nagyon büszkék voltak az itt élők, ezért a múltat napjainkban nem kell eltörölni, a korszak velünk él tovább.

A város igyekszik megmenteni, ami még megmenthető, emléket állít a kohászatnak és a vaskultúrának. Boros Árpád, aki több, mint öt évtizedig dolgozott a gyárban, munkásságával az utókor számára örökítette meg az elmúlt évtizedeket.








hirdet�s