Emelkednek a fővárosi közterület-használati díjak

Átlagosan 3,9 százalékkal emelkednek májustól a fővárosi közterületeken a területhasználati díjak. A vendéglátó teraszok után fizetendő tarifákat viszont nem emelik az idén, ezzel segítené a főváros, hogy minél több és minél igényesebb kivitelű terasszal települjenek ki a közterületekre a vállalkozások. A főpolgármesteri kabinet hétfői ülésén támogatta a javaslatot, amelyről a végső döntést április 26-án hozza meg a főváros.

A fővárosi önkormányzat tulajdonában van Budapest szinte valamennyi fontos főútvonala, tere és zöldterülete. Az 1995-ben megalkotott rendelet a területeket – frekventáltságuktól függően – három kategóriába osztja. A 3,9 százalékos emelés után a kiemelt területeken egy 6 négyzetméter alatti pavilonért például havonta négyzetméterenként 6200 forintot kell fizetni. Ugyanez a második kategóriában 4700 forint, a harmadikban pedig havi 3000 négyzetméterenként.

A vendéglátó teraszok a kiemelt területeken havonta 6000 forintba kerülnek négyzetméterenként, a második kategóriában 4000, míg a harmadikban 2000 forintot kell fizetni. A díjat nem emelik, az indoklás szerint egyrészt azért, mert a vállalkozók szerint ezek a tarifák jelenleg is túl magasak, másrészt ezzel segítené a főváros, hogy minél több és minél igényesebb kivitelű terasz települjön ki a közterületekre. Ugyancsak nem nő az alkalmi fenyőfa-árusítás díja sem.

A televíziós- és filmfelvételek ára a kiemelt területeken négyzetméterenként naponta 1400 forint lesz, az építési konténereké darabonként 2000 forint, a választási kampányokat szolgáló önálló hirdető-berendezés havi 14 ezer forint négyzetméterenként, egy megvilágított hirdetőoszlopért pedig 2 négyzetméternél nagyobb plakáttal havi 19200 forintot kell majd fizetni. Óriásplakátokat a kiemelt területeken továbbra sem lehet elhelyezni.








hirdetés




hirdet�s