Emelkedik a nyugdíj, ismét 3 év lesz a gyes

4,4 százalékkal emelkedik a nyugdíj januártól azoknak, akik nem 2010-ben, hanem még korábban mentek nyugdíjba – jelentette be a kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatóján.

 Akik ebben az évben váltak nyugdíjassá, 3,8 százalékos emelésre számíthatnak a következő évtől. Nagy Anna elmondta, hogy egy átlagnyugdíjnál ez havi 3200, illetve 3700 forintos plusz összeget jelent. A tájékoztatón Soltész Miklós, szociális ügyekért felelős államtitkár bejelentette, hogy a gyes idejét meghosszabbítják és ismét 3 évig jár majd, a gáz- és távhő-támogatást pedig jövő szeptembertől beépítik a lakásfenntartási rendszerbe.








hirdetés








hirdet�s