Emelkedik a dinnye felvásárlói ára a békési blokád miatt

Már 30-35 forintot kínálnak a kereskedők a dinnye kilójáért Békésben, miután a gazdák több telephelyet is blokád alá vettek. A céljuk éppen ez volt.

Szombat reggelre már összesen 7 Békés megyei kereskedőt vontak blokád alá a dinnyetermelők: a telephelyek kapuját kombájnnal állják el. Így tehát a kamionok nem tudnak sem kimenni, sem pedig bejutni. Mindezt azért, hogy a dinnye felvásárlási árát feljebb nyomják és legalább 30 forintot adjanak a kereskedők a gyümölcs kilójáért.
A zárral el is érték a céljukat. A többi kereskedő ugyanis már 30, van pedig, aki 35 forintot kínál a dinnyéért – mondta el a Független Hírügynökségnek Karsai József, a gazdákat képviselő szocialista képviselő.

A honatya elmondta azt is, hogy a blokád alá vont kereskedők próbálták ugyan elküldeni a gazdákat: valaki rendőrt hívott, más pedig a tűzoltókkal próbálta elvontatni a kapuk elé beállt kombájnokat. Ez egyelőre sehol sem sikerült.

A gazdák az elmúlt időszakban nyúltak drasztikusabb eszközökhöz a dinnye alacsony felvásárlási ára miatt. Az elmúlt napokban kétszer is több száz mázsányi dinnyét borítottak ki Budapesten az Auchan egyik áruházának parkolójában, mert a hipermarket akciója miatt a felvásárlási árat lenyomták 18 forintra. Miután az áruházzal csütörtökön megállapodtak, azokat a beszállítókat vették célkeresztbe, akik a termelői ár alatt kínálták a gyümölcsöt.








hirdet�s