Emberség, tisztesség, munkaszeretet

Emberség, tisztesség, munkaszeretet
Miskolc – A Könyvhét hivatalos kezdete előtt három nappal, május 31-én, Serfőző Simon vallott életéről, költészetéről a Magyaros Vendéglő és Borház különtermében.

Miskolc város költője Zagyvarékason született 1942-ben. Az ötvenes évek szűk levegője, a nélkülözés, a szülők félelme, a kilátástalanság, a mindent elvesztés élménye vezette el az íráshoz.
– Nem tudok, nem is szeretek beszélni – kezdte előadását a költő -, ezért írok. Meg kell írni a múltat. Elvették mindenünket, hontalanok lettünk. Ezt megírni kötelesség számomra.
   Szerényen, derűsen árad belőle a szó, pedig a gondolatok kemények. Beszél az író ember felelősségéről. Hiszen az egyéni sors egy egész társadalmi réteg szenvedéseit tükrözi. Pesten, segédmunkásként kezdte pályafutását sokadmagával. A zagyvarékasi bölcs öregek mindenkit elzavartak a faluból: az eszes fiatalt azért, hogy tanuljon, a kevésbé eszest, hogy dolgozzon, csak otthon ne maradjon a kilátástalan posványban.
– A magamfajta poéta-léleknek pláne mennie kellett, aki még a traktorvezetést vagy az elevátor kezelését sem tudtam megtanulni – mondja nevetve a költő.
   Serfőző Simon megtapasztalta az ipari város ridegségét, a munkásszállók otthontalanságát. Hiába harsogott a rádió könyvtárakról és a csudaszép életről.
   Emberség, tisztesség, munkaszeretet  – ezek segítették át a nehézségeken. Ezért ír, dolgozik ma is.
   A költő bemutatta legfrissebb kötetét (A magunk szárnyán). Biztató cím, reményt keltő. Talán-talán felébred a hazáját, önmagát pusztító, pesszimista nemzetünk. Föl kell állni, oda kell figyelni az igazi értékekre. Az igazi irodalomra. Nem az üzletorientált, agyonpropagált celebek írás-förmedvényeire: az nem irodalom, az nem a magyar valóság. Szükség van az ész, a nyelv karbantartására. Ezért nem állhat le az irodalmi élet, bár jelenleg a kereslet is, a támogatás is alacsony szintűnek mondható. Nem szabad hagyni, hogy az irodalom kioldódjon az emberek tudatából.
   A magyar nép értékes, nagymúltú nép. Sokan próbálták már megsemmisíteni, de mint mondják: a magyar a jég hátán is megél. vegyünk példát elődeink életéből és rázzuk végre meg magunkat. „Ki önállótlan létű, ne reméljen hálát” – figyelmeztet a kötet egyik sora.
   Az előadást kötetlen, baráti beszélgetés követte.
Díjak: Móricz Zsigmond-ösztöndíj 1975 , Miskolc Város Irodalmi Díja 1970, 1976 , Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tanácsának Irodalmi Díja 1978 , Radnóti Miklós-díj 1979 , Szabó Lőrinc-díj 1986 , SZOT-ösztöndíj 1987 , József Attila-díj 1991 , A Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje 1994 , Kölcsey-díj 1994 , Szabó Lőrinc-díj 2000 , Arany János-díj 2003 , Balassi Bálint-emlékkard 2008.

– TVÁ –

 








hirdet�s