Emberölésért tizenkét év börtönre ítéltek egy férfit Miskolcon

Miskolc – Emberölés miatt 12 év börtönbüntetésre ítélt a Miskolci Törvényszék megismételt eljárásban pénteken egy fiatal férfit. Az akkor 19 éves fiatal 2012 októberében Harsányban a késével megsebesített egy férfit, aki a kórházba szállítás közben meghalt – közölte a bíróság az MTI-vel.

A közleményben felidézték: korábban a Miskolci Törvényszék – “a jelentős sértetti közrehatást is figyelembe véve” – felmentette az emberölés vádja alól a vádlottat, mert jogos védelmi helyzetként értékelte a szúrás pillanatát, ugyanakkor testi sértés miatt egy év börtönre ítélte.

Fellebbezések után a Debreceni Ítélőtábla az elsőfokú döntést – a tényállás részbeni megalapozatlanságára hivatkozva – hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatására kötelezte a Miskolci Törvényszéket.

A megismételt eljárásban a bíróság a jogos védelmi helyzetet nem állapította meg, és emberölés bűntette miatt elítélte a vádlottat. Enyhítő körülményként értékelte az időmúlást és az eshetőleges szándékot, súlyosító körülményként pedig azt, hogy a fiatal férfi a halálos szúrás után még egyszer megszúrta a sértettet.

A bíróság elrendelte a vádlott előzetes letartóztatását, amely ellen ő és védője fellebbezést jelentett be, csakúgy, mint az ítélettel szemben.

Három évvel ezelőtt, 2012. október 14-ére virradóra Harsány községben több, fiatalokból álló társaság is szórakozott, és ezek azonos időben tartottak hazafelé. Egy helybéli 20 éves férfi összeszólalkozott egy kisebb csoporttal, amelynek az egyik tagja, az akkor 19 éves H. Patrik késével olyan súlyosan megsebesítette a sértettet, hogy a kórházba szállítása közben meghalt.

– MTI –








hirdetés