Helyi sport

2015.10.01. 23:06

MEAFC: A Kaszások ellen térnek vissza a miskolci egyetemisták

Miskolc - Nyolc év után ismét NB I/B-s bajnokit játszik pénteken este a MEAFC férfi kosárlabda­csapata.

Miskolc - Nyolc év után ismét NB I/B-s bajnokit játszik pénteken este a MEAFC férfi kosárlabda­csapata.A férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoportjának 1. fordulójában pénteken 17.30-tól Miskolcon, az Egyetemi Körcsarnokban Miskolci EAFC – Óbudai Kaszások mérkőzést rendeznek. Ami azt is jelenti, hogy nyolc év után szerepel ismét a másodosztályú bajnokságban az egyetemi gárda, azok után, hogy az idén júniusban Miskolcon, az NB I/B-s indulási jog megszerzéséért megrendezett NB II-es csapatok osztályozó tornáján ugyan lemaradt az első helyről, de a második vonal küzdelmeitől visszalépő csapatoknak köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elnöksége elfogadta a csapat jelentkezését az NB I/B-re, és besorolták őket a mezőnybe, annak is a Keleti csoportjába. Itt 12 csapat küzd majd az alapszakaszban a helyezésekért, ahogy a Nyugati csoportban is ugyanennyien, és miután mindkét oldalon lejátszottak 22 fordulót a csapatok (amelynek során mindenki a csoporttársaival oda és vissza megmérkőzött egymással), a rájátszás következik, amelyben kialakulnak a végső bajnoki helyezések.

Jól sikerült

– Tele vagyunk reménnyel, optimizmussal – mondta Bene Szilárd, a MEAFC edzője, aki arra a kérdésünkre, hogy ez összefügg-e a sikeres főpróbával, a csoport favoritjának tartott Salgótarján múlt heti, miskolci legyőzésével, így felelt: – Nem emiatt az egy meccs miatt mondtam az előzőeket, hanem azért, mert úgy látjuk, hogy a felkészülés jól sikerült, az egri torna is ezt támasztotta alá. Nem gondolunk nagyokat, csak úgy érezzük, hogy helyünk van ebben az osztályban, és nem fogunk kilógni lefelé. Valószínűleg felfelé sem, mi újonc csapatként elsődlegesen arra vágyunk, hogy a hazai meccseinket hozzuk, és úgy ítéljük meg, hogy itthon bármelyik csapat ellen van esélyünk a győzelem megszerzésére.

A MEAFC keretét 11 játékos alkotja, és kérdés, hogy mekkora rotációban gondolkodik az edző, lesznek-e perem-, illetve húzóemberek.

Nagy lehetőség

– Peremembereket nem látok, ilyen nincs a fejemben. Mondok egy példát: az utolsó edzőmeccsünkön a 18 év alatti Galló is pályára lépett, 10 percet játszott, ezalatt pozitív töltetet adott, bátor volt, jó passzokkal vétette magát észre, azt igazolta, helye van a keretben, a csapatban – jelentette ki a MEAFC edzője, aki arra a felvetésünkre, hogy a csapat jelentős részét rutinos, 30 év feletti játékosok alkotják, akik „kifelé mennek” a sportágból, így elkerülhetetlen a fiatalítás, a következőket mondta: – A versenykiírás, a kötelezően szerepeltetendő fiatal is segít ebben, úgyhogy a 18 éves Galló és Koroknai, a 20 esztendős Szepesi és a 21 éves Orosz és Kiss B. számára ez egy nagy lehetőség, illetve nemcsak ez, hanem az a tényszerű megállapítás is, hogy a 30 feletti játékosaink mellett egyre nagyobb terük lehet, hiszen a jövő az övék.

Bene Szilárd néhány nappal ezelőtt erősítést kapott, nem egyedül dirigálja majd a csapatot, dr. Fejes János segít majd be neki.

– Hogy mi a megosztás kettőnk között? János segít a szakmai munkában, bízunk az élet- és játékostapasztalatában – felelte érdeklődésünkre a MEAFC edzője, aki arra a kérdésre, hogy mikor lenne elégedett az idei bajnoki évad végén, így válaszolt: – A középmezőny valamelyik helye elérhető cél, ezt tűztük ki magunk elé. A kiesést minden újonc csapat szeretné elkerülni, mi ezt egy kicsit továbbgondoltuk, ettől azért magasabbra tettük a lécet. Szeretnénk minél izgalmasabb és szórakoztató meccseket játszani a körcsarnokban, olyanokat amelyek MEAFC-győzelmekkel érnek véget.

ÉM-BCS

A MEAFC kerete

Drahos Gábor, Endrész Tamás, Fazekas Csaba, Galló Márk, Kiss Balázs, Koroknai Gergely, Orosz Bence, Szepesi Szabolcs, Szojka Gábor, Tóth Gábor, Tóth Tamás. Edző: Bene Szilárd.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!