Sport

2014.05.24. 14:36

MKC - Az igazi sportoló mindig küzd

Mezőkövesd - Szombaton este idegenben szerepel a Mezőkövesdi KC NB I-es férfi kézilabdacsapata.

Mezőkövesd - Szombaton este idegenben szerepel a Mezőkövesdi KC NB I-es férfi kézilabdacsapata.Az élvonalbeli bajnokság rájátszásos tornáján a 7-12. helyek valamelyikéért küzdő matyóvárosiak a 10., utolsó forduló keretében szombaton 18 órától a SZESE Győr vendégeként fejezik be a pontvadászatot. Az már csütörtökön eldőlt, hogy Skaliczki László vezetőedző marad a piros-fehéreknél, így elöljáróban ezzel kapcsolatban voltunk kíváncsiak a volt szövetségi kapitány gondolataira.

Jön az építkezés

– Jó szívvel folytatom a munkát Mezőkövesden – mondta a szakember. – A városban szeretik a kézilabdát, a klubnál a műfajhoz értő vezetők dolgoznak, a szurkolók imádják itt a sportágat, a döntésem előtt ezek együttesen sokat nyomtak a latba. Amikor még a télen igent mondtam az MKC hívó szavára, komoly kihívás elé néztem, néztünk. Most, amikor már túljutottunk a nehézségeken és a jövőbe tekintünk, az építkezés lebeg a szemünk előtt. Még erősebb csapatot kell csinálnunk, és a céljainkat is ehhez kell igazítanunk. Jelenleg úgy gondolom, hogy a soron következő küzdelemsorozaton a mezőny első felében kell végeznünk annak érdekében, hogy Mezőkövesdre hozzuk a második szakaszra bekapcsolódó Veszprémet és Szegedet. Vagyis nekünk nem a sima bennmaradás lesz a vágyunk. Új keretünket is ehhez alakítjuk majd, s az nem titok, hogy lesznek változások, ez a sport velejárója. Személyes jubileumomat is megemlítem még: a nyáron a 25. NB I-es szezonomat kezdem a férfiak mezőnyében és remélem, hogy szép és eredményes hónapok várnak rám.

A tartalékokat

A trénerrel ezután a szombat esti záróráról váltottunk szót.

– Most kell előjönnie a sport­emberi kvalitásoknak – folytatta Skaliczki László. – Az igazi versenyző mindig küzd, számára nem számít az, hogy az első, vagy éppen az utolsó fellépését vívja. A profit éppen ez különbözteti meg az amatőrtől: előbbi hivatásszerűen űzi mesterségét, ezért állandóan a csúcson kell lennie, utóbbi csak „szórakozik", számára nem az eredmény a fontos. Mi profik vagyunk, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy a 8., a 9., vagy éppen a 10. helyen kötünk ki. A bennmaradás szempontjából ennek most nincs jelentősége, de van önbecsülés és szakmai alázat. A fiaim esetében kizárólag a csúcsra járatás jöhet szóba most is: azt mondtam nekik, hogy a szombati mérkőzés ünnep lesz valamennyiünk számára. Azért, mert zárjuk a 2013/14-es sorozatot, melynek során akár így, akár úgy, de a vonal fölé kerültünk, NB I-esek maradtunk, továbbra is élvonalbeliek leszünk, ráadásul az utolsó benyomások megmaradnak a játékosokban és a nézőkben is. Ennek jegyében mondom, hogy jó kis meccs vár ránk a kisalföldi fővárosban, s nekünk ott egyszerűen kötelező helytállnunk. A győrieket hazai környezetben nehezen vertük, a SZESE jó formában van, de nekünk sincs okunk a szégyenkezésre, az elmúlt hetekben sorra-rendre kitettünk magunkért. Ennek jegyében nehéz találkozóra számítok és persze sikerre.

ÉM-KT

Két kérdőjel

Az MKC kerettagjai közül Cuzic továbbra is a maródiak listáján van, nem edzett, Trivkovic pedig belázasodott, ezért a foglalkozásokat sem látogatta, győri szereplése erősen kérdéses.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!