Emberéletet követelt az esti lakástűz Ózdon

Illusztráció
Illusztráció
Edelény, Miskolc, Ózd – Az elmúlt hetekben többször fordult elő a dohányzással összefüggő tűzeset, az ózdit még vizsgálják.

Egy elhanyagolt állapotú, lakatlan családi ház pincéjében keletkezett tűz Ózdon, a Zrínyi úton július 3-án késő este. A helyi hivatásos tűzoltók a tűz oltása közben egy embert találtak a helyiségben, akinek az életét már nem lehetett megmenteni. Az esettel kapcsolatban tűzvizsgálati eljárás indult a tűz pontos okának kiderítésére.

Nyomjuk el!

Több tűzeset is történt az elmúlt napokban, ahol azonban egyértelműen a cigaretta volt a felelős. Június 23-án Miskolcon, egy Hajós Alfréd utcai társasház erkélyén tárolt anyagok fogtak tüzet, míg 28-án egy Középszer utcai lakás gyulladt ki. Ugyanúgy dohányzással hozható összefüggésbe az a káreset, amely egy edelényi társasház lakásában történt június 30-án. Személyi sérülés egyik esetben sem történt és jelentősebb anyagi kár sem keletkezett, azonban a még izzásban lévő cigarettacsikk eldobásának komoly következményei is lehetnek.

A dohányzás mint tűzveszélyes tevékenység kiemelt veszélyforrásnak tekinthető úgy a szabad környezetben, mint otthonunkban, hiszen egy eloltatlan cigarettacsikk akár tüzet is okozhat. A társasházak ablakán kidobott, izzó dohánynemű a lentebb lévő erkélyekre eshet, vagy a huzat egy másik lakás ablakán befújhatja! A háztartásban keletkező tüzek többsége emberi figyelmetlenségre, gondatlanságra vezethető vissza, odafigyeléssel és tudatos magatartással az esetek jelentős része megelőzhető lenne – hívja fel a figyelmet a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

ÉM


Miskolc, Edelény - Az elmúlt hetekben többször fordult el a dohányzással összefüggő tűzeset. Június 23-án Miskolcon, egy Hajós Alfréd utcai társasház erkélyén tárolt anyagok fogtak tüzet, míg 28-án egy Középszer utcai lakás gyulladt ki. Ugyanúgy dohányzással hozható összefüggésbe az a káreset...

Tűz ütött ki Ózdon egy pincében - Illusztráció
Ózd - Tűzben ütött ki egy ózdi lakóház pincéjében kedd este, egy ember meghalt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Dojcsák Dávid tájékoztatása szerint a tűzoltók a lángok eloltása után találtak rá az áldozatra. -MTI-...