Elzárták a vizet, mert túl keveset mutatott a mérő – RTL Klub

Elzárta a vizet egy balatonboglári házban a szolgáltató, mert a társasházban egyenként mért vízmennyiség összesen kevesebb volt, mint amit a főmérő mutatott. Tavaly december óta több mint 40 ezer forintos tartozást gyűjtött össze így a ház. A közös képviselő azt mondja: nem fogja befizetni a különbözetet, mert azt szerinte igazságtalanul állapították meg.

A társasház szerint, ha vannak almérők, fölösleges egy központi órát elhelyezni. Igazságtalannak tartják a különbözet megállapítását, és arra készülnek, hogy nem fizetik be.

A vízmű álláspontja szerint ők a jogszabályok szerint járnak el, mert nekik a bekötési pontot, azaz társasházak esetében az összfogyasztást mérő órát kell figyelembe venniük. Azzal már a társaság nem foglalkozik, hogy miből adódhat akár pozitív, akár negatív különbözet az órák között.

Azt, hogy mi okozza az eltérést, így a fogyasztóknak kell kideríteniük, mert a társasházakon belüli vízhálózat üzemeltetéséért ők felelnek.








hirdet�s