Elvitték őket, mert nem volt meg a létszám

Csicsek Dezsőné
Csicsek Dezsőné - © Fotó: BG
Bodrogkisfalud – Emlékművet állítanak a málenkij robotra elhurcolt bodrogkisfaludiakért.

1945 eleje a bodrogkisfaludiakat sem kímélte meg. A szovjet hadsereg átvonulása után érkezett a parancs, a sváb származásúakat, a németes hangzású névvel rendelkezőket jóvátételi munkára, málenkij robotra kell elvinni. Hegyalján elsősorban Hercegkutat, Rátkát, Ondot, Szerencset és Tokajt érintette mindez érzékenyen, rengeteg családot hurcoltak a Szovjetunióba, hogy aztán évek múlva térjenek haza. Ha hazatértek.

Úgy gondoltuk, a templomkert a helye az emlékműnek. Csicsek Dezsőné

Emlékmű

Bodrogkisfaludon egyetlen sváb sem lakott, 75 embert, köztük fiatal lányokat is elhurcoltak.

– Hogy miért? Csak – mondja Csicsek Dezsőné, a Bodrogkisfaludért Egyesület vezetőségi tagja, a Tájház vezetője. – Nem volt meg a létszám, kellett az ember. A legtöbben a mai Ukrajna területén dolgoztak bányákban. Azokon a területeken, ahol most is harcok folynak. Akik hazatértek, többé sohasem lettek olyanok, mint előtte voltak. Akadtak olyanok, akik az elhurcolás idején már jegyben jártak. Évekig nem látták egymást, máshol dolgoztak a Szovjetunióban. Aztán mindketten hazakerültek és össze is házasodtak.

Most hét végén, vasárnap délelőtt a templomkertben emlékművet állítanak az elhurcoltak emlékére.

– Hárman még élnek azok közül, akik visszatértek a málenkij robotról. Egyikük sem lakik már a faluban és nem is nagyon mozdulnak ki a házukból, de megüzenték, lélekben velünk lesznek, és nagyon szépen köszönik, hogy még gondolunk rájuk. Úgy gondoltuk, a templomkert a méltó helye egy ilyen emlékműnek, hogy arra is figyelmeztessen, nem lehet még egyszer olyan, hogy bárkit is ártatlanul elhurcolhassanak.

Az emlékmű avatása november 6-án délelőtt fél tizenkettőkor történik meg, amelyet a történelmi egyházak papjai, Kertész Ferenc és Gorcsa György szentelnek meg Szűcs Edina református tiszteletes asszony jelenlétében. Az esemény után szeretetvendégséget tartanak a kisfaludi tornateremben.

A kisfaludi egyesület

A Bodrogkisfaludért Egyesület 2002 óta folyamatosan működő lokálpatrióta nonprofit szervezet, melynek jelenleg 75 tagja van. Fő feladatuk a helyi Tájház működtetése, amely 2014 óta muzeális kiállítóhelyként működik.

A szervezet éves tekintetben 25–30 rendezvényt valósít meg. Programjaik a gyerekektől az idős korúakig minden korosztálynak szólnak, helyi és nem helyi vendégek számára egyaránt. Kulturális, sport- és szabadidős tevékenység mellett végeznek szociális munkát is. Az egyesület semmilyen anyagi segítséget nem kap működéséhez, tagjaik és támogatóik adományaiból, támogatásából tartják fenn önmagunkat.

ÉM-BG








hirdet�s