“Elvesztek” a DKSK milliói

Miskolc – Elveszítette Miskolc önkormányzatának támogatását a Diósgyőri KSK-Miskolc NB I/A-s kosárlabda csapatát működtető DKSK Sport Marketing Kft.

Orosz Lajos Miskolc sportért is felelős alpolgármester ugyanis csütörtökön sürgősségi előterjesztést nyújtott be a város közgyűlése elé; ,,a DKSK Sport Marketing Kft-vel kötött támogatási szerződés azonnali hatályú felmondására” címmel. Ezt a képviselők 36 igennel – ,,nemek és tartózkodások” nélkül – egyhangúlag megszavazták.

Az alpolgármester előterjesztéséből kiderült, hogy az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága 2007. február 7-én levélben tájékoztatta a miskolci önkormányzatot a DKSK SM Kft. adótartozása miatt indult végrehajtási eljárásról. Az APEH megkeresése alapján az is megállapítást nyert, hogy a DKSK az ellene kezdeményezett végrehajtási eljárásról elmulasztotta haladéktalanul értesíteni az önkormányzatot, amellyel megszegte az önkormányzat és a közte fennálló szerződést.

Már januárban

– A csütörtöki közgyűlésen elmondtam: 10 millió forintot már januárban elutalt a miskolci önkormányzat a DKSK-nak, ugyanakkor a másik 10 millió nem került kifizetésre, hiszen az APEH inkasszóval terhelte meg a klub számláit – nyilatkozta kapunknak Bartha György, Miskolc város sporttanácsnoka.
Arra a felvetésre, hogy egy korábbi tervezetben nem 40 millió forintos támogatás volt-e előirányozva a piros-fehér csapatra a sporttanácsnok kijelentette: az ügyben döntést hozó Ifjúsági, szociálpolitikai és Sport Bizottság 20 millió forintot szavazott meg a DKSK-nak a 2007-es esztendőre. Mivel csütörtökön a közgyűlés módosításokkal el is fogadta a város idei költségvetését, így immár hivatalos a bizottság döntése (is).

Kérdésre válaszolva Bartha György azt is elmondta, hogy a ,,megmaradt”, el nem utalt 10 millió forintot elkülönítik és a költségvetés félévi korrektúrájakor döntenek az összeg sorsáról.

Nincs Cegléd-effektus

Tapodi Péter, a DKSK SM Kft. ügyvezető igazgatója, s egyben a csapat vezetőedzője a támogatás megvonásának körülményeit firtatva a következőket mondta: ,,Úgy érzem, hogy igazándiból az elmúlt 4-5 esztendő hozadéka az ügy, ám mindaddig többet nem kívánok mondani, amíg hivatalosan nem kapjuk kézhez az ezzel kapcsolatos határozatot.”

A hétvégén – egészen pontosan vasárnap 17 órától – viszont az NB I A-s női kosárlabda bajnokság 20. fordulójában a Kecskemét otthonában lép pályára a Diósgyőr.

– A velünk kapcsolatos döntés ellenére most a meccs a legfontosabb! – jelentette ki a szakmai vizekre evezve a szakember. Tyler játéka kérdéses, ám úgy fest, hogy Keller ott lehet a pályán annak ellenére is, hogy közel három hetet kihagyott. Egyértelmű a célunk: tartani a pozíciónkat, vagyis az első hatban szeretnénk lenni. Nem, nincs Cegléd-effektus. Egyszerűen kevesen vagyunk, ez a probléma.








hirdet�s