Elvérzett édesanya – hazaadták kislányát a kórházból

Kiengedték a kecskeméti kórházból azt a csecsemőt, akinek édesanyja a szülés után elvérzett. A kislányt megfigyelésre tartották bent, édesanyját szerdán temették el.

Családja eddig azért nem vitte haza a kislányt, mert minden idejüket a temetés szervezése kötötte le és nem akarták az alig tíznapos csöppséget mindenhova magukkal cipelni. A család szerint a szüléskor kórházban valaki hibázhatott, ezért vérezhetett el a 26 éves fiatalasszony. Ezért kártérítési pert fontolgatnak a kórház ellen.
Azonnal elaludt a babahordozóban, még a vakuk villanása és a liftajtó zajos csapódása sem ébresztette fel Dorinát. A csöppséget édesapja, nagymamája és nagynénje várta a kecskeméti kórház újszülött osztályán. Végre hazavihették a félárván maradt kislányt.

Tegnap megtörtént a temetés, ami miatt mindenki szomorú, de öröm is, hogy most hazavihetjük a kicsit a családba – mondta a Független HÍrügynökség tudósítójának Csabi Péter.

Az édesapa közölte: egyelőre sokmindenük megvan az első napokra, de minden további segítséget elfogadnak, amelyekért nagyon hálásak. Saját édesanyja és felesége szülei is rengeteget segítenek nekik, és munkatársai is komoly támogatást jelentenek számára.

Égő mécses és fényképek a szobában az elsején meghalt édesanya emlékére. Dorina kiságyát és az első játék mackókat még korábban együtt szerezték be a férjével az apró albérletbe. A háromgyermekes édesanya kislányát sosem láthatta, pedig a két fia után már nagyon várta. A szülés után – egyelőre nem tudni miért – elvérzett.

A húgomat elveszítettem, remélem, hogy ez a kislány majd – mert nagyon hasonlít rá – ad erőt az édesapámnak meg édesanyámnak, meg a párjának, meg a gyerekeknek, hogy tovább tudjanak lépni – mondta a Független Hírügynökségnek Hevesi Daniella, a meghalt édesanya nővére.

A megözvegyült édesapa kénytelen kiköltözni az albérletből, a kecskeméti önkormányzat azonban több lehetőséget is kínál a család számára. Ezekről pénteken egyeztetnek az önkormányzatnál, hogy hova költözhet az apa kislányával. A felesége halála miatt indul kórházi vizsgálat és a rendőrségi nyomozás sem zárult még le, így továbbra sem tudni, felelős-e valaki az anya haláláért.
– Független Hírügynökség –