Elvégzik helyettünk

Jobb, könnyebb legyen ügyfélnek lenni! Ez a célja a novembertől életbe lépő új közigazgatási eljárási tövénynek (ket) – jelenti ki határozottan Kerekes Edit, a megyei közigazgatási hivatal vezetője. Térségi államigazgatási szervek [.doc – 38KB]

S mondja is rögtön a példát: nem kérhető ezentúl az ügyféltől olyan adat igazolása, amelyet valamely hatóság nyilvántartásának tartalmaznia kell. Még konkrétabban: az építési engedélyért folyamodónak nem kell elmennie a földhivatalba a tulajdonlap-másolatért, hanem elég megbízást adnia, hogy járjanak el helyette. Adott esetben az illetéket így is a kérelmezőnek kell kifizetni, de az ügyintézésért nem számolnak fel díjat.

Szintén érdemes megjegyezni, hogy, ha a hivatal saját hibájából késve intézkedik, akkor – a törvény szerint – az illeték felét vagy egészét vissza fogja fizetni az ügyfélnek. Viszonylag keveseket érint majd, de lényeges újdonság az is, hogy a nyelvi kisebbséghez tartozó állampolgártól el kell fogadni az anyanyelvén írott beadványt. (Hajdú-Biharban bolgár, lovári, örmény, román és szerb nyelven is készülhetnek beadványok). Mindez csupán néhány kiemelés a törvény számos egyéb – polgárbarát, illetve korszerű – rendelkezése közül.

Igyekeztek felkészülni

Csaknem fél évszázados jogszabályt vált fel a közigazgatási eljárásról szóló új törvény – hangoztatta Kerekes Edit, a megyei közigazgatási hivatal vezetője. Tájékoztatása szerint a jogalkotókat az a szándék vezette, hogy a hivatalok munkatársai minél jobban segítsék az állampolgárokat jogaik érvényesítésében.

Ahhoz, hogy a köztisztviselők meg is tudjanak felelni az igényeknek, alapos felkészülésre volt szükség. A közigazgatási hivatal csaknem ezer köztisztviselőnek szervezte meg a szakértői és ügyintézői képzést. Ők a megye polgármesteri hivatalainál és államigazgatási szerveknél (például földhivatal, munkaügyi központ, APEH) dolgoznak.

A törvény egységes értelmezése érdekében külön e-mail címen (kethelp@hajdu.b-m.hu) fogadják az alkalmazással kapcsolatban felvetődő kérdéseket. A hivatal úgynevezett „forródrótot” is működtet a 06 (20) 919-78-42-es számon, mely munkanapokon 8.30-tól 16 óráig hívható. Az állampolgárok ezen, és az említett e-mail címen is kérdezhetnek.

Sz. K.








hirdet�s