Elvárt adó – fejetlenségről beszél a Fidesz

Nagy fejetlenség lehet a kormányban, ha a legkomolyabban kiállnak a nyilvánosság elé egy elképzelésről, majd egyik napról a másikra elvetik azt – így reagált a fideszes Szatmáry Kristóf a gazdasági és közlekedési miniszter kedd délutáni bejelentésére. Kóka János azt mondta, hogy kormány el kíván állni az elvárt adó bevezetésétől, és új adót sem akarnak helyette.

Az ellenzéki politikus egyébként örül a döntésnek, annak, hogy a kormánytöbbség – szavai szerint – eláll az irracionális tervtől. Szatmáry Kristóf már csak azt kéri a kormánytól, hogy a vállalkozások életét könnyíteni igyekvő egyéb ellenzéki javaslatokat is támogassák a parlamentben.








hirdet�s