Elültették a reformáció emlékfáját – Interjú: Balog Zoltánnal, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjével

Akt.:
Balog Zoltán (balról) és Fazekas László püspök a kassai fiatal magyar reformátusok házának avatóján
Balog Zoltán (balról) és Fazekas László püspök a kassai fiatal magyar reformátusok házának avatóján - © Fotó: Kerényi László
Nekézseny – Az idei gyülekezeti nap a reformáció ötszázadik évének áldásai jegyében zajlott.

Nekézseny Miskolctól alig félszáz kilométerre található takaros kis falu. Az apró hegyekkel, dombokkal övezett település református közössége minden esztendőben megtartja a hálaadó ünnepségét. Az idei gyülekezeti nap a reformáció ötszázadik évének áldásai jegyében zajlott. Az istentisztelet előtt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Ottenberger Balázs lelkipásztorral elültette a templomkertben a reformáció fáját. Az istentisztelet után a harangozás idején jegyezhettem meg Balog Zoltánnak: „Nagyon otthonosan érzi magát Nekézsenyben.”

Nincs az a statisztika vagy írásos jelentés, amely helyettesítené a személyes élményt.” Balog Zoltán

Balog Zoltán: Valóban. Édesapám sokáig szolgált itt lelkipásztorként. Legszebb gyermekéveimet töltöttem itt. Sok barátom, ismerősöm él Nekézsenyben, akikhez máig is szoros kapcsolat fűz.

A reformáció emlékbizottságának az ügyvezető elnöke. Más településeken miként emlékeztek meg a félezer esztendős évfordulóról?

Balog Zoltán: Sok helyen sokféle elképzelésre pályáztak. Sokan emlékkutat építettek volna. Ezeket azért vetettük el, mert ahol bármilyen motorikus segédeszköz kell a folyamatos működtetéshez, ott egy idő után valami elromlik, s ezzel együtt feledésbe vész maga a mű, elveszti időtlenségét. Mi ez alkalommal valami maradandóra gondoltunk, ami a következő évszázadokban, az utánunk jövők számára is fennmaradó üzenetet hordoz. Erre egy emlékfánál jobbat aligha találunk. Már csak azért is, mert ez a csemete, majd a lombos fa gyökerei mindig megtalálják az utat a természetben az éltető vízhez. Mint ahogyan mi is mindig megleljük s ragaszkodunk hitünk forrásaihoz.

Nemrégiben egy reformációs emlékülésen úgy fogalmazott, mi az újrakezdések nemzete vagyunk.

Balog Zoltán: Igen, a felvidéki kitelepítettekre emlékező tábla avatásakor mondtam, hogy minden újrakezdéskor lelkünkben is erősebbek leszünk. Képesek vagyunk tanulni a bajból. Fontos azonban, hogy a tragédiából ne a bosszút jegyezzük meg, mert az messze visz minket attól, hogy milyen fontosak és értékesek vagyunk egymás számára. Közép-Európa felett új vihar készülődik, és azt is megtanulhattuk az elmúlt 70 esztendőből, hogy csak azok maradhatnak meg, akik összefognak. Csak az összetartásban van jövője Európának és Közép-Európának. Legyünk mi azok, akik kinyújtjuk a kezünket. Képesek vagyunk együttműködni, annak ellenére, hogy tudjuk, a benesi dekrétumoknak egy modern Európában nincs helyük.

Gondolom, a vihar nem más, mint a migráció szimbolikája. Mennyiben változhat meg az unió vezetésének az álláspontja a menekültkérdésben, a kvótarendszer kiterjesztésében?

Balog Zoltán: A NATO legutóbbi felmérése szerint legalább hatvanmillió ember készül elhagyni a hazáját, hogy Európában keressen menedéket. Bármennyire is humánusan gondolkodunk, ennyi ember befogadására nem vagyunk képesek. Egyszerűen arról van szó, hogy nem akarjuk az ezeréves történelmi-kulturális örökségünket feladni. Viszont tehetségünk és teherbírásunk határain belül készek vagyunk a háború és a válság sújtotta területeken élők megsegítésére. Azt akarjuk, hogy mindenki saját hazájában boldoguljon. Mi Magyarország alaptörvénye szerint felelősek vagyunk minden magyarért. Nekünk elsősorban a nemzet, a családunk s szeretteink érdekeit kell védelmezni.

Minek tulajdonítható az ellenzéki vád, hogy a kormány konfliktuskereső, miközben soha nem volt még ennyire harmonikus a kapcsolat a szomszédos országokkal.

Balog Zoltán: Szinte kivétel nélkül valamennyi szomszédunkkal folyamatos és gyümölcsöző párbeszédet és együttműködést folytatunk. A visegrádi négyek országain belül hegemóniamentes s megbonthatatlannak tetsző a közös politikai állásfoglalás szinte minden fontos kérdésben. Szerbiával soha nem látott méretű a gazdasági együttműködés. Az ukrajnai nyelvtörvény viszont súlyos diszkrimináció, de nemcsak minket, hanem az oroszokat, a románokat és a bolgárokat is hátrányosan érinti. Számunkra különösen is fájó, mert hazánk a vízummentesség megadásán túl szinte minden kérdésben messzemenő támogatást nyújtott számukra. Hozzájárulunk az ott élő gyermekek oktatásához és szociális ellátásához.

Ha már erről is beszélünk, nem mindenki helyesli, hogy a határainkon túli egyházközségek is részesülnek a templomok felújítási keretéből.

Balog Zoltán: Hajlamosak vagyunk megfeledkezni, arról, hogy sokáig ezek a közösségek voltak az egyetlen nyelvi összekötő kapocs a hazával. Nekik köszönhető a magyarság, a nyelvünk fennmaradása a határainkon túl. Ezzel tartozunk. Ez nem egyszerű jótétemény. Ez egy hasznos befektetés a nemzetünk fennmaradására, a magyarságunk megőrzésére. Különben az itthoni egyházi épületeink, örökségeink megújítására fordított összegnek ez csupán a töredéke.

Most hétvégén éppen a kassai fiatal magyar reformátusok házát avatták fel.

Balog Zoltán: Ezt még az első Orbán-kormány idején vásároltuk meg. Jó döntés volt. Most jutottunk el oda, hogy elegendő pénz jusson a felújítására. Sajnos itt már egyre kevesebb a magyar­ ajkúak száma, tehát még inkább fontos, hogy legyen egy közösségi háza az ott élő testvéreinknek. Ez nemcsak a hitüket gyakorló vallásos fiatalokat várja. Amikor még szigorúan őrzött határok választották el a felvidéki és az észak-magyarországi lelkészeket, megesett, hogy a Domica-cseppkőbarlangban találkoztak. S már akkoriban ezeken a testvéri megbeszéléseken tervezgették, hogy egyszer megveszik és felújítják az ott élő református fiatalok házát.

Lassan hat esztendeje, hogy a roma integrációban cigány védőnőket iskoláztak be. Milyen eredmény várható ettől a projekttől?

Balog Zoltán: A kezdetekkor legalább 1200 asszony képzését kezdtük el. Büszkén mondhatom, hogy végül a lemorzsolódás alig 10–15 százalékos volt. A többiek már munkába álltak, s ez a hálózat sikeresen működik. A lényege, hogy az érintettek jobban elfogadják a maguk közül kikerült családsegítő, szociális és kórházi munkásokat. Azt is tudni kell, hogy ennek a fáradságos nevelőmunkának a gyümölcse, amelyre az asszonyok vállalkoztak, csak több generáción át érhet be. Hiába türelmetlenkednénk, ezt az integrációs folyamatot semennyi pénzzel nem gyorsíthatjuk fel.

Úgy tűnik, hogy miniszter úr a legaktívabb országjáró a kormányban. Szinte minden faluban feltűnik, és igyekszik eleget tenni a meghívásoknak.

Balog Zoltán: Nem vagyok egy íróasztalhoz ragadt miniszter, ösztönös az érdeklődésem, kíváncsiságom a vidéki lét iránt, célom, hogy mindenhová eljussak, ahol szívesen látnak. Nincs az a statisztika vagy írásos jelentés, amely helyettesítené azt a személyes élményt, amelyet ily módon szerezhetek meg, s kamatoztathatok a közjó szolgálatában.

Szántó István








hirdet�s