Eltörölné a Fidesz-KDNP a katasztrófavédelmi hozzájárulást

    Budapest, 2012. május 30., szerda (MTI) – Megszűnhet a katasztrófavédelmi hozzájárulás, ha a parlament elfogadja az ezt kezdeményező kormánypárti indítványt.

 

A katasztrófavédelmi törvény tavaly őszi módosításakor határozott az Országgyűlés arról, hogy 2012-től katasztrófavédelmi hozzájárulást kell fizetnie a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemet működtetőknek és a veszélyes áruk tárolását, gyártását, feldolgozását végző gazdálkodó szervezetnek – idézte fel a Ház elé terjesztett törvénymódosító javaslatának indoklásában a fideszes Balla György, Koszorús László, Rogán Antal és Kupcsok Lajos, valamint a KDNP-s Aradszki András.

Emlékeztettek arra is, hogy a hozzájárulást a veszélyes tevékenységből származó árbevétel után kell fizetni, ha azonban ez nem mutatható ki, akkor az adó alapja a hozzájárulást fizető társaság teljes tevékenységének nettó árbevétele. A hozzájárulás mértéke az adóalap 0,1 százaléka.

A kormánypárti politikusok azonban úgy vélik, hogy az érintett vállalkozásoknak – “nem utolsósorban a fizetési kötelezettséget megállapító norma jogbizonytalanságot okozó szövege miatt” – jelentős nehézséget okoz, sok esetben pedig teljesen lehetetlen annak meghatározása, hogy a teljes árbevételük mekkora részét adja a katasztrófavédelmi hozzájárulás alapjának minősülő veszélyes tevékenységből származó árbevétel. Így rákényszerülnek arra, hogy teljes árbevételük után fizessék a hozzájárulást.

“Ezért a hozzájárulás a jogalkotó eredeti szándékával ellentétes”, és jelentős többletköltséget okoz – írják a képviselők, akik ezzel indokolják javaslatukat, vagyis hogy a katasztrófavédelmi hozzájárulásra vonatkozó összes törvényi rendelkezést helyezze hatályon kívül a parlament, és azt már erre az évre se kelljen megfizetni.

A törvény a kihirdetését követő napon lépne hatályba, és 2018. január 1-jén veszítené hatályát.